Az MVM Csoport idén tizenötödik alkalommal adta át a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományait a „Legszebb napom!” elnevezésű Élménynap keretében.
támogatás címkéjű cikkek

Felújítási támogatás okosotthonra
Az elmúlt években egyre komolyabb előrejelzések keretében születnek meg olyan jelentések, amik igencsak sürgetik a minél jobb energiafelhasználási metódusok alkalmazását. Éppen ezért, egy jól felépített okosotthon ebből a szempontból is komoly támogatást érdemel.

Otthonfelújítási támogatás: 7 buktató, amire figyeljünk oda, ha igénybe vennénk!
Az új otthonfelújítási támogatás igénybevétel feltételeit a jogszabály határozza meg. Szakértőink 7 gyakran felmerülő kérdést válaszolnak meg a vonatkozó rendeletek és a támogatást odaítélő Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján.

Fókuszban a hazai alkotók és művészeti közeg támogatása a 2020-as Art Market Budapesten
Az október 22-től kezdődő nemzetközi képzőművészeti vásár idén a járvány hatására kritikus helyzetbe került hazai alkotók és az itthoni művészeti közeg támogatására helyezi a hangsúlyt.

Lakást bérelnénk? Akár támogatást is kaphatunk rá!
Megnéztük, milyen lakáscélú támogatásokat nyújthatnak a munkáltatók január 1-jétől.

Új szabályokkal bővül a falusi CSOK
Immár új lakás vásárlásához és bővítéséhez is igénybe lehet venni a Családi Otthonteremtési Kedvezményt.

Ezért csökken folyamatosan a CSOK értéke
Minél később kezdenek bele a beruházásokba, ingatlan felújításokba, annál rosszabbul járnak a támogatást felvevő otthonépítők – derül ki az újHÁZ Centrum kutatásából.

Így építsük fel álmaink CSOK-os otthonát
A családok számára nagy segítséget jelent otthonuk felépítéséhez a 10 millió forintos CSOK-támogatás és a hozzá igényelhető 15 millió forintos támogatott hitel. Ahhoz azonban, hogy kulcsrakész állapotba kerüljön az ingatlan, számos további finanszírozással és kivitelezéssel kapcsolatos kihívással kell szembenézniük.

Rövidtávú visszaesést hozhat a CSOK bővítése
Orbán Viktor miniszterelnök a február eleji évértékelőjén jelentette be, hogy a kormány hétpontos családvédelmi akciótervet dolgozott ki. A családi otthonteremtési kedvezmény minden korábbinál kedvezőbb feltételekkel lesz elérhető. A bejelentés hatására sokan kivárnak, az ingatlanpiacon visszaesés várható a következő hónapokban.

Minden, amit 2019-ben a CSOK-ról tudni érdemes
A CSOK továbbra is az egyik legnépszerűbb támogatási forma, amely 3 évvel ezelőtti indulása óta számos pontjában módosult, változott. Jogász szakértőnk, dr. Réder Erika sorozatának legújabb részében ezekről esik most szó.