Szinte észrevétlenül lépkedünk a télbe, gondolatban talán már az év végi ünnepeknél járunk. Tervezgetjük a jól megérdemelt szabadságunkat. Ne utazzunk messzire, maradjunk itthon. Van egy tippünk, ami kikapcsol és feltölt: a gyógyfürdő!
magyarország címkéjű cikkek

23 évvel ezelőtt állt meg az idő ebben a magyar kísértetszállodában
A kísértetszálloda épületét 23 évvel ezelőtt lezárták, belépni oda tilos. Épp ez a körülmény nagyon is izgatja az elhagyatott épületekre szakosodott urbex-fotósokat…

Hol érdemes most lakást venni?
Az ingatlanvásárlás mindig egy komoly döntés, amelyet érdemes minél több szempontból is megfontolni. Ezúttal szakértő segítségével jártunk utána, a főváros, valamint az ország mely részein érdemes most nézelődni, ha lakásvásárláson gondolkodunk.

7 + 1 legkülönlegesebb virágfesztivál Európában
Virágfesztiválokat és -karneválokat az egész világon ünneplik – hiszen ez a természet, a tavasz, a szépség ünnepe! Összegyűjtöttük nektek a leghangulatosabbakat és legizgalmasabbakat.

Egy magyar zseni Amerikában: Kárász Ilonka
A budapesti Képzőművészeti Egyetem első női hallgatójára itthon is felfigyeltek, ám szülei úgy döntöttek, Amerikában próbálnak szerencsét.

Ilyen lakást keres a legtöbb magyar
Legyen értékálló, könnyen fenntartható, egyszerű alaprajzú – ha röviden össze kéne foglalni az itthoni lakásvásárlási trendeket, így jellemezné őket a szakértő, aki szerint a panelek is egyre kelendőbbek manapság.

Mindent szívből: vendégségben Charles Dickens ükunokájának magyarországi birtokán
A vidékimázs-építés iskolapéldája Catherine Dickens Gore Csákberényben létrehozott, hangulatos nyaralótelepe, amely rámutat arra, milyen lehetőségek rejlenek a magyar vidékben.

5 titkos levendulamező Magyarországon
Kezdődik a levendulaszezon! Összegyűjtöttük 5 olyan itthoni helyet, ahol gyönyörködhetünk bennük és az illatukban, esetleg szüretelhetjük is ezt a mesés gyógynövényt.

Egy holland hangulatú otthon
Bár Magyarországon járunk, akár egy, a kontinens északi részén fekvő házban is időzhetnénk…

Okoszebra: már Magyarországon is
Egy gyalogátkelőhely, ami szemet gyönyörködtetően színes és biztonságosabbá teszi a közlekedést.