Minél több a tárgyunk, annál nehezebb kérdés a tárolás. Mit hova tegyünk, hogyan alakítsunk ki használható tárolórendszereket? Mutatjuk a megoldást minden helyiségben!
"nappali bútor" szóra a keresés eredménye

Mitől válik kényelmessé az otthonunk?
Egy kényelmes lakás kialakításánál a legfontosabb, hogy kényelmesen tudjunk pihenni, dolgozni, főzni, játszani és közlekedni. Ehhez

Álomotthon a Normafánál: közel a természethez
A Budai-hegység egyik legszebb részén, a Normafa közelében járunk, egy elegáns, négylakásos társasházban. Az épületet 2012-ben adták át, vendéglátóink hat évvel később vették meg az egyik lakást, hogy itt rendezzék be otthonukat…

Vidéki romantika a vadregényes halászfaluban: művészet az ódon falak között
Egy kis cornwalli halászfalu közelében, vadregényes sziklaszirten áll ez a kortalan stílusú, szoborparkkal körbevett nyaraló, amelyet a jelenlegi tulajdonos szülei a család számára építettek az 1960-as évek végén.

Bámulatos Bauhaus az Áfonya utcában: csodás története van ennek a lakásnak
Egy laikus is meglátta volna a lehetőséget ebben a remek adottságokkal rendelkező lakásban, az építész tulajdonosok azonban kivételes enteriőrt hoztak létre. A Weiler házaspár otthonát az antik és modern összhangja teszi igazán vonzóvá.

Váratlan vidéki szerelem: 200 éves tornácos házikó Mád mellett
A régi épületek felújításakor az a legnagyobb kérdés, hogy mit érdemes megtartani a meglévő szerkezetből. Ebben a tornácos házban sikerült megőrizni az egykori hangulatot, ízlésesen ötvözték a régi és új elemeket.

Így néz ki belülről Vajna Tímea rózsadombi luxusvillája: 1,3 milliárd forintért lehet megvenni
Vajna Tímea elképesző összegért dobta piacra a rózsdombi ingatlant. A 403 nm-es luxuslakás akár Hollywoodban is lehetne.

Ház a csokoládégyár mellett: ünnepi készülődés a gyönyörű, százéves otthonban
Az adventi időszakra ünnepi díszbe öltözik Theresa Gromski otthona. A gyönyörű százéves ház belső tereit az illusztrátor saját ízlése szerint alakította ki, meleg árnyalatokkal, természetes anyagokkal, egyedi vintage bútorokkal.

Beltériajtó-kisokos: melyik anyag, forma, vasalat lehet ideális a térbe?
Az összkép és a komfort miatt egyaránt lényeges, hogy megfelelő beltéri ajtók kerüljenek a lakásba. Összeállításunk segít eligazodni az anyagok, formák és vasalatok útvesztőjében, hogy könnyebben megtaláld az ideális megoldást.

Megjelent a Lakáskultúra novemberi lapszáma
Novemberben is izgalmas enteriőrökkel, stílusos megoldásokkal vár a Lakáskultúra! Friss lapszámunk címlaplakásából ihletet meríthetsz a hamarosan aktuális adventi készülődéshez. Mutanunk egy századfordulón épült budapesti lakást a Palotanegyedből; egy bájos tornácos házikót Mádról; és bekukkantunk egy igazán stílusos Bauhaus otthonba a Rózsadombon! Terítékre kerül még az ajtók és boltívek kérésköre, valamint a konyha. Parádés ötletek és megoldások számos más támában is a novemberi Lakáskultúra magazinban!