A nappali összetett funkciókkal rendelkező helyiség. Az alábbiakban sorra vesszük, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a megtervezésénél.
Lakberendezés rovat cikkei
3083 cikk
Szekrényajtó mögött és képek között: a tévé elhelyezése kicsit másképp
A televízió évtizedek óta életünk és így a nappalink része. Hiába változtak meg fogyasztási szokásaink, a készülék – ami ma már nem hatalmas doboz – a közösségi tér eleme. És mint ilyen, egyáltalán nem mindegy, hogyan helyezzük el: fontos, hogy jól mutasson az enteriőrben. Ehhez adunk tippeket.
Kamra nélkül: tárolás okosan
Igazi jolly joker: a kamrában minden ritkán használt tárgyat, szezonon kívüli ruhaneműt, dekorációt, takarítási eszközt, de akár még tartós élelmiszert is elhelyezhetünk. Ha sem kamra, sem egyéb tároló nem áll rendelkezésre, kreatív megoldásokhoz kell folyamodni.
Ébresszük fel téli álmából a muskátlit, jöhet a nyári virágpompa
Itt az ideje, hogy a teleltetett muskátli töveket visszahozd téli pihenőhelyükről. Most kell a gondoskodás, a figyelem, a szeretet – így egész nyáron élvezheted a csodás virágokat. Mutatjuk, mit kell tenned.
Élet a babakéken és a rózsaszínen túl: színek a gyerekszobában
Sok szülőnek nem kis fejtörést okoz a gyerekszoba színeinek kiválasztása, hiszen már a csecsemők esetében sem mindegy, mit látnak, amikor kikandikálnak a rácsos ágyból, és a nagyobb gyerekek esetében is kényes kérdés a fal árnyalata. A döntés hosszú időre szól, hiszen nem szívesen festjük át újra és újra a szobát, így érdemes úgy kiválasztani az árnyalatot, hogy azt a gyerek ne nője ki egyhamar és bútorcserénél se kelljen ecsetet ragadni.
8 aranyszabály a fürdőszoba berendezéséhez
Manapság számtalan lehetőség közül választhatunk, ám néhány általános fürdőszoba tervezési elvet mindenképpen érdemes szem előtt tartani, bármilyen stílus mellett döntünk.
1 kérdés, 3 szempont: milyen páraelszívót vegyünk?
A konyhatervezés során fontos lépés a páraelszívó kiválasztása: jó néhány szempontot figyelembe kell venni ahhoz, hogy megtaláljuk az ideális készüléket, amely mind teljesítményét, mind megjelenését tekintve illik a főzési szokásainkhoz és a tér adottságaihoz.
Örökölt bútorok és dísztárgyak: mi legyen velük?
Az örökölt ingóságok sok fejtörést okozhatnak: száműzzük őket hulladékudvarba vagy adjuk el, esetleg mentsük meg és integráljuk saját otthonunkba? Segítünk a döntésben.
Tavaszi szelektálás: 6 tipp a rendezett gardróbért
Mindegy, hogy mekkora és hogy mennyi ruhát tárolsz benne: tél végén, tavasz elején épp itt az ideje, hogy nagytakarítást végezz a ruhásszekrényedben is. Nem csak a meleg holmikat, a vastag, kötött pulóvereket, télikabátokat és csizmákat pakold el, de szelektálj, rendszerezz is! Minél rendezettebb a szekrény, annál könnyebben találod meg reggelente a ruháidat és ritkábban érzed majd, hogy „nincs egy rongyod se”, hiszen ruhatárad minden darabja szem előtt lesz. Így vesd bele magad a rendrakásba!
Egy legendás pécsi ház új élete: modern loftlakás a szecessziós épületben
Pécs egyik ikonikus épületének megmentése nagy figyelmet kapott építész körökben, és a város lakói is lelkesen követték az eseményeket. Az 1906-ban emelt szecessziós házban található ez a modern loftlakás.
