A muskátli tökéletes választás a tavaszi és nyári időszakban, hiszen színes virágai és változatos fajtái miatt a meleg hónapok egyik leghangulatosabb kerti és beltéri díszítője. Azonban még ezt a könnyen alkalmazkodó virágot is érhetik olyan külső támadások, melyek orvoslásáról csak keveset tudunk. Annak érdekében, hogy a váratlan helyzeteket is könnyedén kezelni tudjuk, a Pelargonium for Europe szakemberei összegyűjtöttek néhány fontos tanácsot azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes tudni a muskátlik ritka elváltozásairól és betegségeiről, illetve arról, hogyan érdemes elbánni velük.
Kert rovat cikkei
1004 cikk
Lombház a körtefán: megvalósította kislánya álmát az apuka
Egy lombház volt az álma világéletében a ma már tűzoltóként dolgozó Váradi Viktornak. Az álom idén tavasszal vált valóra: a férfi olyan kacsalábon forgó lombházat épített, hogy csak na! Persze nem magának, hanem a kislányának, Vivinek.

Hogyan vonjuk be a gyerekeket a szobanövények gondozásába?
A szobanövények otthonunk ékei: tisztítják a levegőt, egészségesebbé teszik az enteriőrt, de kutatások bizonyítják azt is, hogy jelenlétük oldja a feszültséget és a szorongást, ráadásul fokozzák a munkakedvet is. Hogy minél tovább egészségesek maradjanak, fontos a hozzáértő szobanövény gondozás: az alapokat akár már egészen kicsi korban elsajátíthatjuk. Vonjuk be hát a gyerekeket is a növényápolásba – segítünk, hogyan!

Itt a jó idő, érdemes beszerezni a legjobb hintaágyat
Otthonunk kültéri része – ahol a hintaágyat felszerelhetjük – kiváló hely a családdal és a barátokkal való közös kikapcsolódáshoz vagy az egyedüllét remek eltöltéséhez. Az élmény akkor páratlan, ha van egy nagyszerű kerti bútorszett vagy egy lengőágy a zavartalan kikapcsolódásra. Néhány ilyen bútort szettként, illetve hasznos kiegészítőkkel árulnak – mint például könnyen tisztítható párnákkal.

Bontott ablakokból fantasztikus üvegház: rengeteget spórolt a férj
Ki ne álmodozna egy csinos üvegházról a kert végében, ahol egész télen szépen virítanak a növények és ahol tavasszal gond nélkül lehet fölnevelni a paradicsom- és paprikapalántákat? Egy komáromi tűzoltó a feleségét és kislányát lepte meg vele.

Pénztárcabarát kertibútor: megmutatjuk, hogyan lehetséges!
Szeretnéd berendezni a kertet, de nem tudod eldönteni, mennyit költsél a kültéri kiegészítők megvásárlására? Íme pár pénztárcabarát kertibútor!

Kényelem a szabadban: így lesz stílusos a terasz és az erkély egész nyáron
A valódi tavasz megérkezésével egyre több időt szeretnénk a szabadban tölteni, újra felfedezni a természettel való kapcsolatunkat a hosszú tél után. És mi lenne ehhez elérhetőbb helyszín a hétköznapokban, mint a saját teraszunk, kertünk, erkélyünk? A kérdésre Nagy Szilvia, a Praktiker kategória menedzsere válaszol.

Kültéri lámpák: segítünk, hogy a tökéleteset válaszd!
A kültéri lámpák hozzák meg a nyári estéken a kert jó hangulatát Mindemellett a biztonságérzet szempontjából is fontos. Nem mindegy, hogy milyet választ!

Egy csepp inspiráció: Lombházak, az egyedi játszóterek, nem csak gyerekeknek
A legtöbb gyerek álma: a lombházak a kicsik kreatív játszóterei, de tökéletesen alkamasak bekuckózásra, elvonulásra is kamaszoknak, romantikus lelkülető szülőknek. Németh József lombházai a kert ékeivé is válnak; a jó minőségű alapanyagok, főleg fa felhasználásának köszönhetően akár több generáción át szolgálják a családokat.

Hortenzia, a kertek királynője: feltárjuk titkait, hogy mindig pompázzon
A hortenzia az egyik a legszebb dísznövény, mely hatalmas virágfejeivel gyönyörű színfoltja lehet a kerteknek. Gondozására különösen tavasszal kell odafigyelni, de extra törődést és odafigyelést mindig megkövetel magának. De hát, valamit valamiért…