A háromszáz éves Balaton parti villa édeni kertjében csupa magától értetődő, mégis elfelejtett igazságokról beszélgettünk a szenvedélyes szobrász-borász tulajdonossal.
A kézenfekvő megoldások hívei Both Gábor és párja, Zsuzsa. Ezért aztán környezetük is maga a manírmentes természetesség. A kívülálló vendég ezt a következő tünetekből szűri le többszöri, rajtaütésszerű látogatásai során: nyugi van. Lassulás. Időtlen béke. Teszi a dolgát minden. Birsalmák nődögélnek, szőlőfürtök nehezednek, illatozó körteszirmok aszalódnak a napon. A régi vakolat lepereg, ahol a fal vizesedik, az északi oldal kissé huzatos. Sebaj. A lényeg, hogy az édes füge kétszer is érik, és a pincében minden vendég megtalálja kedvenc balatoni borát. Az ember a bőrén érzi a nagy víz páracseppjeit, míg talpa alatt várakoznak a szép vörös kövek.
Örökifjú nagynénik, netező kamaszok, türelmes szülők, öregedő ír farkasok és labradorok békességben élnek együtt itt, a többgenerációs nagyszülői házban, a kerubokkal, csodaszarvasokkal és nagy kufferes torzókkal teli kertben? Hogy mindig így volt-e, arról nem szólnak az okiratok, melyek a házat már az 1700-as évek térképein megemlítik, hatalmas szőlőbirtokaival. Működött itt postakocsi állomás, ahol az árnyas udvarban a korabeli utasok hosszú zötykölődés után átmeneti nyugalomra leltek – épp úgy, mint ma. Aztán a veszprémi püspökségé lett az ingatlan, és mikor a dédszülőre, a világlátott, bohém művész Felsősajói Sebők Somára szállt a tulajdon, virágkorát élte a környék. Tette a dolgát minden. Zamatos nedűk érlelődtek a palackokban, a falu ellátta borral, a víz jóllakatta hallal a megyét. A környékbeli családok számon tartották egymást és sűrűn összejártak. Ilyen alkalmakkor a télikert szépséges nádfonatos kanapéin foglaltak helyet. A dús folyondár ma ugyanúgy bekúszik az ablakon a megörökölt bútorok köré, mint hajdanán.
A falubeli kőfaragók egykor életet leheltek a vörös kövekbe, műveikkel gazdagítva az egész környéket. Házak, hullámtörők, sírkövek, itatók készültek a kőből, mely Litértől a Balaton közepéig húzódik a mészkő- és löszréteg alatt. Itt, Alsóörsön van Európa legrégebbi kőzete is, a kristályos pala – ahogy azt megtudom Zsuzsától, a geológus végzettségű feleségtől. Ezért aztán csoda-e, hogy Both Gáboréknál régről ismerősek a legapróbb napi dolgok.
Itt mindenki azt tesz, amit akar. Én például most sakkot adok! – hallatszik a hintaágy felől, ahol már jó ideje dúl a játszma a család legidősebb és legifjabb tagja közt, a vörös és fehér sakkfigurákkal. A bábuk Gábor faragásai, csopaki fehér kőből és a már említett Balaton-felvidéki vörösből, melyről mostanában könyvet ír. A rengeteg saját fénykép és az összegyűjtött dokumentumok mellett témába vágó fejezet a nemzetközi szobrásztábor, melyet hatodik éve rendez és szervez ő maga. Augusztus elején bárki végignézheti az adott témára születő szobrok elkészültét, a rangos verseny szabadtéri helyszínén. A képzőművészek és érdeklődők évente növekvő létszáma mellé már csak egy mecénás hiányzik, aki a különleges műveket végül haza is vihetné kertjébe, házába. Mert a vörös szobrok egyaránt gyönyörűen élnek a fehér falak és a zöld lombok között, ahogy Zsuzsáék kertjében is lépten-nyomon láthatók. Ókori Bacchus-motívumok, kanyargó ornamentikájú, középkori minták, ősi regék hatszárnyú angyalai, turuljai, szarvasai, föld alatti és feletti lényei születnek a véső nyomán. Haladna a könyv is, gyűlnének a szobrok is, de hát itt van a bor! Meg a víz! Mindkettő kell az élethez, ez egyértelmű. Így – a kövek között – bele is folyik mindkettő a család életébe rendesen, hogy szenvedéllyé és hivatássá váljon. A szenvedély neve: hajózás, mely kötelező időtöltés errefelé. S mert nem akad mindenkinek procc vitorlása, ezért Gábor kitalálta a kézenfekvő megoldást: evezz át, amivel akarsz!? Idén nyolcadik éve startol el a Nagy Átevező Verseny július első hétvégéjén, huszonkét kilométeren. Igazi flúgos futam kajakokkal, kenukkal, csónakokkal, ladikokkal és látványos sárkányhajókkal, mélyen elszánt vidám őrültekkel, Siófokig és vissza.
Vizek és kövek után végezetül essék szó a borról és annak kultúrájáról, mely egy újabb, magától értetődő dolog e tájon. Vétek lenne üresen tartani az egykor teli borospincéket – vélte a Both család, amikor a borászkodó nagyszülők emlékére, a minőségi vendéglátásra felesküdve híres magyar pincészetek palackozott boraival kezdték ellátni a környéket, úgy tizennégy éve. Gábor azóta bormarketinget, történelmi bortant tanít, és gyakorlati képzést nyújt a veszprémi idegenforgalmi hallgatóknak. Mára már 450 fajta, főleg balatoni bort kínál az ínyenc baráti társaságnak indult vállalkozás, a Budapest Bortársaság és annak alsóőrsi tagozata, a Soma pince. Kiváló nedűik, különleges évjáratok ritkaságai mellett régi borászati relikviákkal teli vinotékájuk és kőszobrokkal díszített kertjük is külön látványosság. Megfáradt, rohanó városi vándorok! Pihenjetek meg náluk, balatoni fehéret iszogatva a vörös kövek közt.
