Klasszikus kék-fehér párosítással otthon is teremthetünk üdítő, vízparti hangulatot. A kertben, vagy a teraszon, árnyékot adó fák lombkoronája, vagy egy kék-fehér csíkos napernyő alatt egy hosszú munkanap után jól esik a lazítás.
terasz címkéjű cikkek

20 hűsítő tipp a nyárra
Nemcsak az évszakok mosódnak össze, melynek egyenes következményeként a télből – szinte minden átmenet nélkül – mindössze néhány nap leforgásával a nyárban találjuk magunkat. Ezzel párhuzamosan, talán éppen ennek eredményeként, eltűnnek a határok a lakás belső terei és az őt körbevevő kert, terasz között is.

Egy kellemes kerti délután
Már egy okosan berendezett terasz is határtalan lehetőséget kínálhat, nem is beszélve az udvarról, kertről. Aki pedig szereti a változatosságot, ne féljen kísérletezni.

Tetőtér tetőterasszal
Lassan húsz éve annak, hogy német vendéglátónk, aki mellesleg építési vállalkozó, beleszeretett Budapestbe, pontosabban a belvárosba, még pontosabban a belváros régi házainak padlás-, illetve tetőterébe . Olyannyira, hogy vállalva az embert próbáló engedélyek beszerzését, egymás után építi be a kihasználatlan tetőtereket, s parádés lakásokat, loftokat teremt bennük.