A házat, amelyben járunk, egy Balaton-parti helység faluvégi kurta kocsmáján is túl, ritka szépségű horhoson áthaladva, a település kültelkének legvégében találjuk meg. Tehát éppen olyan kacifántos úton, ahogyan ez a mondat a cikkíró billentyűi alól előtekeredett.
Nóra ugyanis, aki ezt a dél-franciás hangulatú nyári lakot magának és családjának létrehozta, mérhetetlenül szerény. Olyannyira, hogy nem is érti, mit kell beszélni arról, hogy a ház olyan lett, amilyen. Hogyan jutottatok éppen ide, ahol tényleg alig jár más, mint a madár? – Hat éve Szárszón nyaraltunk egy barátnőmnél, akinek a takarítónője mesélt egy helyről, ahol sok az eladó ház, és szerinte nagyon szépek. Én először azt gondoltam, az biztos, hogy mi itt soha nem veszünk semmit, de aztán annyira megtetszett a táj és az épület, hogy mégis. Érdekes módon a miénk az egyetlen L-alakú ház, a többi mind az utcára merőleges egyenes, így ez azoknál nagyobb is. Cserébe viszont igen rossz állapotú volt. Felújítottuk, megerősítettük, de a tagolásához nem nyúltunk, csak az egyik kisszobából lett fürdő.
– Mert az nem volt? -Csak két szoba és kamra volt benne, amellett pedig istálló és szín, ahol a lovak szalmáját tartották. Az istállóból lett a nappali, a színből meg a fedett terasz. Konyha helyett egy bódét épített az eredeti tulajdonos a házhoz, abban főzött és evett. Azt lebontottuk, és a helyére a kis kávézóterasz került. De egyébként minden maradt, ahogy volt, szóval nem lett két szobából egy. Csak a színt fedtük be, mert az rossz állapotban volt, az istálló felőli végébe pedig falat húztunk, hogy megtámasszuk. A betonpadlóra követ raktunk, az istállóéra pedig hajópadlót. De a tetőgerendázathoz például nem kellett nyúlnunk, az kifogástalan volt. -Szóval az istálló lett a nappalitok, a szín meg a teraszotok, és te erre mondod azt: „a tagoláshoz nem nyúltunk”. Vagyis itt eredetileg egy vécé és konyha nélküli luxusház állt. – Hogy luxusház lett volna, azt tényleg nem állítom. Emlékszem, hogy az építész, amikor megnézte, azt mondta, az egészet le kell bontani. De ezt hamar elvetettük, mert rájöttünk, hogy ezek a vastag falak biztosan nem véletlenül ilyenek. Úgy gondoltuk, most, hogy mindenütt kezdenek visszatérni a vályog-építkezésre, nem biztos, hogy nekünk ezt le kellene bontanunk. Fokozatosan rájöttünk: már nem hiszünk abban, hogy húszas égő mellett lenne romantikus az élet. Vagyis szeretjük a kényelmet, és szívesen látunk magunk körül egy-egy olyan darabot, amire egyszer áldozni kell, de érdemes. A nappaliban és a hálóban fehérre festettem a padlót. Mindenki óvott tőle, és utólag én is merész húzásnak tartom, mert a gyerekeknek nem lehet azt mondani, hogy ne jöjjenek be koszosan, de azért bíztam is benne, és szerintem nagyon jól néz ki. – Szerintem is. Akárcsak a nappaliban a láda, amit asztalnak használsz. Mondd, egy pesti lány honnan túr elő ilyen kopott holmit? – Azt például a munkások hordozták hónapokig a teherautójukon, miközben az építési anyagot szállították a házhoz. Megkérdeztem, nem adják-e nekem. Fú, de jó, hogy végre valahol otthagyhatjuk! – könnyebbültek meg, én meg lefestettem fehérre, és beállítottam a nappaliba. –Ez is azt mutatja, hogy nincsenek nagy fenntartásaid. Például a konyhába, a hokedli asztal mellé odaraksz egy porcelánmosogatót, tégla lábakon. Az én szememben ez maga a szabadság diszkrét bája!
