„Ady Endre akkora sztár volt a maga korában, mint most Mick Jagger” – az egyetemi tanárom, akitől e szavak származnak, így akarta érzékeltetni, hogy Ady Endre sokkal több volt, mint az iskolai szöveggyűjteményből megismert versei: egy jelenség, egy ikon. Ezt járja körül és árnyalja a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról kialakított képünket a Talán semmi, talán Minden című kiadvány (amelyben egyébként a fent említett tanárom is közreműködött), amely által többek között Ady első és egyetlen, Csinszka által gondosan kialakított otthonába is részletes betekintést nyerhetünk.
otthon címkéjű cikkek

Átgondolt felújítás: családi otthon Csömörön
Amikor Eszter és családja a költözés mellett döntöttek, pontosan tudták, mit keresnek: a félkész állapotban lévő ház által kínált lehetőségeket sikerült maximálisan kihasználniuk, a jó ötleteknek köszönhetően pedig a végeredmény pontosan olyan lett, amilyenre mindig is vágytak.

Trópusi hangulat a napfény városában
Egzotikus vidékek, távoli utazások ihlették ezt a szegedi otthont. Bozsó Beáta lakberendező és párja régi álma volt a kinti nappali, amelynek köszönhetően a ház szerves része a terasz és a medence.

Történelmi környezetben: vendégségben egy lakberendezőnél
Amikor Ola Nadolny lengyel lakberendező és családja elköltöztek Krakkóból, ragaszkodtak hozzá, hogy történelmi hangulatú környéken legyen az új otthonuk. A patinás százéves házban jó érzékkel társították a modern és régi elemeket.

A skandinávok titka: hygge, lykke és lagom
Sokan azt gondolják, hogy csak télen érdemes a skandináv hygge, lykke és lagom módszerekhez fordulni otthonuk kialakításakor, pedig a harmonikus belső terekben egész évben megtapasztalhatjuk az északi népekre jellemző boldogságot.

Türkizben játszó terek: egy izgalmas otthon 86 m²-en
A lakberendezők gyakran azonnal tudják, melyik szín illik egy otthon hangulatához. Kapócs Zsóka is egy pillanat alatt döntött, amikor ebben a belvárosi lakásban a türkizt választotta meghatározó árnyalatnak.

Villa a tenger és a hegyek között
Mallorca egyik legszebb részén, a festői Alaróban található ez a visszafogottan elegáns otthon, tulajdonosa egy régi farmházból alakította ki, természetes színek és anyagok alkalmazásával.

Mesélő tárgyak: egy kreatív garzonlakás 33 m²-en
Ha a tárgyak mesélni tudnának, hosszú történet szólna erről a tetőtéri garzonról, hiszen lakberendező tulajdonosa tervezte és dekorálta, szeretettel, szívvel-lélekkel.

Csupa zöld padlástér: egy természetközeli hangulatú belvárosi otthon 52 m²-en
Egy nyolcadik kerületi – a II. világháború után épült – bérház félpadlásán található ez a lakás, de a természetközeli hangulatot árasztó elemeknek köszönhetően olyan a miliő, mintha egy erdőszéli házban járnánk.

Így nem lesz ajtón, ablakon kidobott pénz: a jó nyílászáró ára akár néhány éven belül megtérül rezsiköltségben
Az energiahatékony otthonok kialakítása egyszerűbb, mint gondolnánk. Az épületenergetikai szakmérnök szerint megfelelő házkialakítással akár néhány éven belül is megtérülhet az egy-egy energiahatékonyabb megoldásba fektetett plusz összeg.