Fiatal, két kisgyereket nevelő házaspárnak készült ez a gondosan megtervezett, kivitelezett és berendezett mai otthon, amelynek még részletei sem árulkodnak arról, hogy nem is olyan régen még egy több mint harminc évvel ezelőtt épült társasház igen elhanyagolt lakása volt.
Mivel a megbízók ízlése szerencsére hasonló volt, az építész jóformán szabad kezet kapott, sok mindenben belátása szerint dönthetett. Így a lakás harminc év után újjászületett: a család életéhez most új, logikusan szerkesztett alaprajz igazodik, amellyel a ház kedvező adottságait használta ki az építész, és szép burkolatok, harmonikusan összeválogatott színek, helyszínre tervezett bútorok tesznek kellemessé minden helyiséget. A házat a Hídépítő Vállalat építette még a hetvenes években. Födémjéhez nyolc méteres hídpaneleket használtak, amelyekhez nem voltak szükségesek a középfőfalak. Ez megkönnyítette az építész dolgát, mivel az összes belső falat ki lehetett venni, és egy kisebb teniszpálya nagyságú, óriási térben kezdhetett hozzá az új lakás kialakításához. Az átalakítás előtt még a hetvenes évek stílusát őrizte minden helyiség – a keskeny, hosszú nappali, ami kis ajtóval és a parapet fölött kis ablakkal nyílt a teraszra, az előszobában a beépített, barna szekrények, a melegvíz-bojler, ami a kazánnal együtt éppen a kád fölé került, a nappalit pedig maradék csempékből kirakott „kompozíció” díszítette -, egyszóval sem a családnak, sem a mai ízlésnek nem felelt meg. Így egyetlen fal sem maradt a helyén, a tervezőnek csak a homlokzati ablakokhoz, a fürdő és a kamraablakokhoz, illetve a bejárati ajtóhoz kellett alkalmazkodnia. Az építész nem akart téglafalat, de az egyszerű gipszkarton falaktól is idegenkedett. Végül szokatlan megoldást választott: két-két gipszkartonnal határolta a falakat, amelyek így jobban szigetelnek, tömörebbek, mint az egyszerű gipszkarton falak, és főként sokkal jobban követik a fal nyomvonalát, mint bármely tégla. Ez a megoldás rövid falszakaszok, akár néhány centiméteres, bonyolultabb kiugrások pontos falazására, pengefalak emelésére is megfelel, amire a tégla nem lenne alkalmas. Nem mellékesen pedig az ára is kevesebb, és az építkezés idején, télen, nem kellett vizes technológiához folyamodni, nem kellett malterozni.
A lakás beosztása a mai életmódot tükrözi, és csupán az intim helyiségeket, a szülői hálót, a gyerekek szobáját és a fürdőt zárja ajtó. A családi együttlétek „konyha-központúak”, hiszen hétköznap reggel és este itt gyűlik össze a család, így a nappali, a konyha, az étkező és az előszoba egyetlen teret alkot. Ez annál is inkább lehet így, minthogy nem gyári elszívó, hanem a tetőre kivezetett, nagy teljesítményű ventillátor működik a tűzhely fölött, ezért soha nincs ételszag. A lakás leglátványosabb része a nappali, amelyet teljes szélességében, majd nyolc méter hosszan széles üvegfal, illetve óriási üvegajtók kötnek össze a terasszal. Így tavasztól őszig a szép kilátásra nyíló terasz szinte folytatása a nappalinak. Az árnyékolást fémszerkezetre erősített falécekkel oldotta meg a tervező, tetején átlátszó polikarbonát-lemezzel, a terasz padlójára pedig diófa-lécborítás került, am a naptól felmelegszik, de a legforróbb órákban sem árasztja a meleget. A tervező és a megbízók közösen igen szép burkolatokat, színeket választottak, mint például a nappali, a padlófűtést is jól bíró diópadlója, vagy a fürdőszoba terazzo hatású, üvegből készült falborítása. A tulajdonosok bútorral együtt adták el korábbi lakásukat, így a székeket kivéve a berendezés vadonat új; minden darab a tervező műhelyében, a helyszínre készült: a háló kétoldalas szekrénye, a könyvespolc, a beépített gardrób, a teljes konyha, a nappali étkezőasztala és két bőrkanapéja. A tejeskávé-fehér árnyalatú nappali-étkező és a vidám színekre festett gyerekszobák kellemes összhangjához, egységes és modern, de csöppet sem rideg látványához – és persze a lakók kényelméhez – az egyszerű vonalú, elegáns, praktikus fabútorok is hozzájárulnak, amelyeket ugyancsak Kotaszek Tibor tervezett.
