A Naphegy egyik ékessége, az 1900-as évek elején épült egyemeletes villa Baumgartner Ferenc építész tervei alapján készült. A történelem viharait átvészelő épületet a Batthyány-család – saját anyagi forrásból – eredeti állapot szerint újíttatta föl 1998-ban, melynek nyomán reprezentatív polgári lakás született.
Nem véletlen, hogy néhány évvel ezelőtt az ausztrál nagykövet több fölkínált lakás közül épp ezt választotta otthonául. A tisztséget pillanatnyilag betöltő Claire Birgin nagykövetasszony is boldog, hogy ebben a házban lakhat, ahol, mint megtudtuk, nagyrészt a saját lakberendezési elképzeléseit valósította meg férje hatékony segítségével. – Remekül érzem magam Magyarországon, és ebben nagy szerepet játszik ez a ház is – mondja a nagykövetasszony. – Amikor először megpillantottam, azt hittem álmodom! A gyerekkori mesék mézeskalácsházát juttatta eszembe. Szinte mesebelinek tűnt a 21-ik század modern, minimal, high-tech és egyéb divatos, ám nem mindig lakályos stílusirányzatai mellett az épület szecessziós stílusa. Csodálatos színvilága, a belső terek elrendezése, beosztása is nagyon kedvemre való. Tetszik például, hogy négyszintes, így a funkciók emeletenként még jobban elkülöníthetők. A padlástérben lévő hálószobánk a legromantikusabb, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Vár-negyedre. A nagy alapterületű földszinten pedig külön-külön helyiséget foglal el a reprezentációs célokat is szolgáló nappali, ebédlő, kártyaszoba és az ebédlőbe nyíló konyha.
58107-83-d0000457092dcc862d870.jpg
58108-84-d000045713abe66496549.jpg
58106-82-d00004572471b80c13c47.jpg
58110-86-d00004573278a7636c5bc.jpg
– A terek berendezésében, színek, anyagok, bútorok kiválasztásában mennyire valósíthatta meg a saját elképzeléseit? – Meglehetősen szabadon, mondhatni a tetszésünkre hagyatkozva rendezhettük be a tereket. Főként olyan bútorokat, berendezési tárgyakat cseréltünk ki, amelyek elavultak voltak, s távol állottak a mi ízlésvilágunktól is. Helyettük igyekeztünk olyanokat választani, amelyek illenek a ház stílusához és egyúttal kényelmesek is, mint például a nappali ülőgarnitúrája. Teljesen saját tervezés alapján készült a már említett hálószoba, mellette a sajátos fürdőszobával. A férjemmel együtt alapvetően fontos szempontnak tartjuk az otthonosság kérdésében a jól megválasztott dísztárgyakat és festményeket is. – Valóban feltűnően sok festményt látni a lakásban. Saját gyűjtemény, vagy az ausztrál kormány tulajdona? – Főként a saját ízlésünk szerintiek, néhány pedig az ausztrál kormány tulajdona.
58115-90-1-d00004574f51e37af1027.jpg
58109-85-d000045751cf09ad5ac33.jpg
– A különleges hangulatú képek azonnal fölkeltik az ember figyelmét, hallhatnánk róluk néhány szót? – Hazánk, Ausztrália csodálatos tájait, színvilágát, vidámságát képviselő kép mellett főként korábbi állomáshelyeimen, mint például Lengyelországban, Belorussziában vásárolt festmények láthatók a falakon. Azért választottuk épp ezeket, mert drámai erővel fogalmazzák meg a kelet-európai változásokat. Mindkettőnk kedvence az egyik híres belorusz kortárs festő munkája, Kelet-Európa elrablása. Mint megtudtuk, a művész a saját feleségét ábrázolja bikán ülve, amint összes vagyontárgyával menekül. – A berendezési tárgyak személyes darabok, amelyek önökkel együtt utaznak egyik állomáshelyéről a másikra, vagy az adott ország kínálatából valók? – A festményeket, dísztárgyakat, könyveket és a személyes tárgyakat magunkkal hoztuk, néhány Moszkvában vásárolt szőnyeggel együtt. Más dolgokra Magyarországon leltem, például a bútorokat is itt rendeltem. Az egyik gazdag választékú szőnyegboltból való a földszinten lévő, nagy felületű szőnyeg. – Hasonlít-e az otthoni, Ausztráliában lévő lakásuk atmoszférája, berendezése, színvilága az itt láthatóhoz?
58113-88-2-d00004576d6c850688d32.jpg
– Akad néhány hasonlóság a két ház között. Például a Canberrában található otthonunk előtere bíborvörös színű, az itteni narancs-vöröses árnyalatú. Olyan barátságos hangulatú enteriőrt szerettünk volna teremteni, amelyben az emberek otthon érzik magukat, és így önmagukat adhatják. Emellett fontos, hogy a környezet egyúttal érdekes is legyen, sok látnivalóval ajándékozva meg látogatóinkat, vendégeinket.
58112-88-1-d000045778c6fb21d709e.jpg
58114-89-d000045787cc20d875c58.jpg
– Ahány helyiség, szinte annyi színvilág, például perzselő narancs látható a fogadó-előszobában, kék színű a háló, semleges árnyalatú a nappali és így tovább. Miért? – A fogadótér narancs-vöröses árnyalatával azt szerettük volna elérni, hogy házunkba lépve a zord téli napokon is szinte elárassza látogatóinkat az ausztrál éghajlatot jellemző miliő, amely szeretet sugároz. A nappali pedig azért lett semleges színű, mert a három emelet magasba ívelő tér falai így nem vonják el a figyelmet a festményekről. A hálószobánk kék árnyalatát talán az inspirálta, hogy lévén a ház legfelső emeletén, olyan mintha a felhők között járva, a mennyországban lebegnénk. – Bizonyára társasági és egyéb eseményeknek is sokszor otthont adnak. – Valóban, a ház gyakran szolgál különböző események helyszínéül, s ez mindig nagyon jó érzés, hogy ilyen gyönyörű helyre hívhatom a vendégeket. A házról azt még el kell mondanom, hogy tökéletes mása Kálmán Imre zeneszerző Ausztriában található, tiroli otthonának. Ezért is rendeztem szeptemberben a zeneszerző tiszteletére úgynevezett „gasztronómia operettet”. Miközben a vendégek ausztrál ételeket és borokat kóstolhattak, Kálmán Imre zenéje szólt. – Ön szerint milyen az ideális otthon? – Az a hely, ahol az ember teljes biztonságban érezheti magát. Menedék, ahol saját magát adhatja, ahol boldog lehet.
58111-87-d0000457963fb2f88b9fd.jpg
58116-90-2-d0000457A8b20ff84218b.jpg











