Múlt év decemberi lapszámunkban Karácsony a faluvégén című riportunkban megígértük, hogy vendéglátónk, István – akkor értelemszerűen karácsonyi ünneplőbe öltöztetett – lakását „hétköznapi” állapotában is bemutatjuk. Most beváltjuk az ígéretünket.
Szép lakások rovat cikkei
141 cikkPárizsban szép a nyár
Az, hogy az ember mit lát, ha kinéz egy lakás ablakán, erősen meghatározza az adott lakás által nyújtott „életminőséget”. Képzeljük el, milyen lehet például egy olyan lakásban élni, ahol az ember a kádban fekve éppen az Eiffel-toronyra lát rá.
Erdei nyugalom
Egyre többen vannak, akik megunva a tömeget, a zajt, a port és a benzingőzt, vidékre költöznek. Lemondanak a nagyváros kínálta előnyökről, vállalják a napi kocsikázást, mert a nyugalmat, a szép, egészséges környezetet mindennél fontosabbnak tartják.

Az egyszerűség jegyében
A hálószoba ablakából egy neogótikus templomra látni, amely teljes méltóságában áll a város közepén, a nyolcadik kerületi, patinás kis téren, éppen szemközt a fiatal építészmérnök-pár modern, tudatosan átgondolt, technikailag is sok szellemes megoldást tartalmazó otthonával. Pedig eredetileg a lakás teljes felújításra szorult a régi, ám még ma is szép részleteket hordozó ház legfelső emeletén.

A tárt ablakok újabb dicsérete
A riport egyik mottója: tárd ki az ablakod! A másik: állj meg minden kitárt ablak előtt! Az embert ugyanis, ha elég nyitott, s áll elébe – ablaknak és helyzetnek -, bárhol várhatja jótékony meglepetés.

Pontosság és rend
Az előrelátást, a gondos tervezést gyakran csupán az építészektől, a belsőépítészektől várják el. Ez az átlátható, világos, modern bútorokkal berendezett otthon azonban olyan családé, ahol a rend, a pontosság egyébként is láthatóan fontos szempont.
Párizs illata
A levegőben francia parfüm illata érződik és Marina Vlady egykori férjének, a legendás Viszockijnak rekedtes hangja szól egy lemezről. A lakás valójában egyterű, csupán a fürdőt, és a feleség elvonulásra alkalmas kis szobáját zárja ajtó. A szobákban kellemes „rendetlenség”, az egyszer valahol letett holmik halomban állnak az asztalokon, polcokon.
Modern és mediterrán
Kétféle stílus párosításából alakult ilyenné ez a pestkörnyéki családi ház, amelyben egy többgyermekes házaspár rendezkedett be. A kívülről kimondottan mediterrán típusú épület akár a Földközi-tenger partján is állhatna, belépve azonban egészen másfajta hangulat fogad: letisztult vonalú, modern bútorok, nemes burkolatok, fehér-barna árnyalatok uralják a szobákat, amelyekben már csak egy-két részlet utal a délszaki világra.
A tárt ablakok dicsérete
A ház, amelyet bemutatunk, Szentendre egyik gyöngyszeme. E cikk írója a városka friss lakójaként szívesen járja be az ódon utcácskákat, s a megcsodált épületek közül egyik kedvence lett az, amelyet magában – kis erkélye miatt – Rómeó és Júlia-háznak becézett.
Kilimek szerelmese
Hihetetlennek tűnik, de két nap alatt rendezkedett be ebben a kétszobás, kis lakásban egy német származású fiatalember. Már évek óta Budapesten dolgozott, amikor egyik napról a másikra felmondták a lakásbérletét. Nem akart szállodában lakni, még egyetlen napra sem, ezért sürgősen kényelmes, egyszemélyes otthon után nézett.