Szép lakások rovat cikkei

Nem lakásnak berendezett hajó, nem vízre épített halászkunyhó, hanem egy 136 négyzetméteres alapterületű, minden kényelemmel ellátott, elegánsan berendezett, összkomfortos faház az, amelyet az alábbiakban bemutatunk. Talán mondanunk sem kell, hogy a tulajdonos, Csaba a szőke folyó szerelmese, s ennek a mindent elsöprő érzelemnek lett a „gyümölcse” a szinte egyedülálló építmény.

Hagyományos, alföldi tanyát építtetett újjá egy vállalkozó szellemű, német házaspár, akik a magyar tanyavilág szépségét, romantikáját és a városban megszokott kényelmet egyaránt élvezni szerették volna. Nagy világjárók lévén, életük során a legtávolabbi népek különféle, igen eltérő kultúrájával ismerkedtek meg.

A vidám színek, a modern bútorok a főszereplők ebben a friss és fiatalos kis lakásban, mely Sütő Kata belsőépítész új munkája. Az angyalföldi társasház kivételesen jó adottságokkal elkészült lakását sok fantáziával és igazi szakértelemmel alakította át – a fiatal tulajdonos ízlésének és életmódjának megfelelően.

Veszeli Lajos festőművész élete alapvetően két helyen, két országban, két külön-külön is gyönyörű, irigylésre méltó környezetben zajlik. A ház és környezete szavak nélkül is mindent elmond lakójáról, aki nemcsak megálmodta, de szinte saját kezűleg – bár hathatós baráti segítséggel – hívta életre ezt a különös mesevilágot.

Sajátos hangulatú és különösen szép otthont rendezett be Magyarországon magának egy holland festőnő. Régi bútorainak, legkülönfélébb tájakról származó tárgyainak varázsát szokatlan művészi szemlélet és ötletesség jellemzi.

Minden berendezkedésnek az egyik neuralgikus pillanata, amikor arról döntünk, mit tegyünk a falra, mivel töltsük meg a szembetűnően üres felületet. Különösen kényes a kanapé fölötti-mögötti terület dekorálása, amennyit javíthatunk, rossz választással legalább annyit ronthatunk is az összképen.

Forgalmas főutakhoz közeli, budai villa leválasztott lakásában találta meg otthonát Csaba, a régi kőlapokkal kereskedő Iamart Kft. tulajdonosa. Tudja, helyzete átmeneti, hiszen képtelen hosszú ideig egy helyben maradni. A mostani a tizenhatodik lakása, de innen is elvágyik.

Úton vendéglátóm lakása felé felidézem magamban az Operaház fényeit, az izgatott várakozást a Diótörő karácsonyi megtekintésére. Felejthetetlen gyerekkori emlékem az előadás, a mese, a mozgás és a zene összhangja kitörölhetetlenül él bennem. Miközben ismét felidézem magamban a jelenetet, a Gazdagrét millió ablaka néz rám – keresem, melyik lehet Balázsé.

Azt hiszem, sokak álma egy belvárosi lakás: ott élni, ahol nyüzsög az élet, ahol mindig jó a kávé és friss a sör, ahol szépek a kirakatok és szépek az emberek. A mi esetünkben főleg ez utóbbi az igaz, hiszen a Corso Garibaldi, a milánói sétálóutca a „rampantik”, azaz a menők és a menő-jelöltek, no meg csinos partnereik kedvelt találkozóhelye.

Alighanem csak kevesen szánják el magukat arra, hogy a saját elképzelésük szerint felépített, áhított családi házuktól már néhány éves használat után megváljanak, még ha a lelkük mélyén érzik is, hogy nehezen birkóznak meg a mindennapi munka mellett a házzal kapcsolatos, szinte folyamatos tennivalókkal.