Nem sok dolog változott, amióta itt jártál, mondta Zita a telefonba, amikor több év után újra felhívtam, és érdeklődtem, mi újság van a házuk táján.
45532-3933-55-d0000311D4bafed479ad8.jpg
A tősgyökeres pesti família néhány évvel ezelőtt – úgy a harmadik gyerek születése táján -, megelégelve a nagyváros nyújtotta szerény lehetőségeket, Szentendre akkor még nagyon is külső területének számító részén, egy romantikus, hegyi patak partján fogott neki a házépítésnek. Az új otthont elképzeléseik alapján építész barátjuk „szabta testre”. Elmondható, hogy ez hibátlanul sikerült neki, hiszen a létrehozott belső terek – összhangban a külső környezettel – kiállták az idő próbáját, azaz a lakás megfelelően szolgálta a család létszámának növekedését, és jól alkalmazkodott a nagyobb gyerekek kamaszodásával járó követelményekhez is.
45537-3938-59-d0000311E8276103f616f.jpg
A birtok már önmagában sem „hétköznapi”, hiszen egy völgykatlanban, a kert aljában kanyargó „saját” patak partján található, vagyis romantikusabb már nem is lehetne. Az egyemeletes, de mégsem túl nagyra méretezett ház szinte „elvész” a hatalmas ősfák között. A földszint a nappali lét tere, de itt van Zita műterme és férje dolgozó-hálója is. Az emeletet a gyerekek és mamájuk szobái és egy praktikus tárolóhelyiség uralja.
45535-3936-58-1-d0000311F242ec825ad9b.jpg
A lakás berendezése folyamatosan változik: a fix vázat a rokonoktól örökölt tárgyak képezik, s erre rakódik folyamatosan, egyre nagyobb mennyiségben a háziak gyűjtötte „kincsek” halmaza. A stílust még csak körülbelül sem lehet behatárolni, hiszen olyan változatos az itt együtt élő tárgyak megjelenése, egymáshoz való viszonya, hogy az nem tűr meg egyetlen skatulyát sem. A szerzemények között ecseris látogatásokat idéző tárgyakat éppúgy találni, mint Amerikára, vagy más izgalmas utazásokra utalókat.
45533-3934-56-1-d00003120629818f6e078.jpg
A lakás kellemes otthonosságát, semmivel össze nem téveszthető hangulatát a berendezést alkotó elemek egymáshoz való kapcsolódása, természetessége, közvetlensége biztosítja. Itt nincs semminek sem „állandó” helye, bármi bárhol lehet, bárhová kerülhet. Közben pedig minden szegletnek az az „üzenete”, hogy ez a barátságos környezet tökéletesen kiszolgálja lakóit. Így itt az sem okoz senkinek semmiféle törést, ha egyik szobából át kell tennie a székhelyét egy másikba, de az sem probléma, ha a négy gyereknél még egyszer annyian vannak vendégségben, akár éjszakára is.




