Ebben a lakásban nyolc évvel ezelőtt már jártunk. A tulajdonos, Judit, akkortájt készült Indiába, hosszabb időre. A közelmúltban hazatérve úgy érezte, hogy a jócskán megváltozott lelkiállapotához a környezetét is hozzá kell igazítania.
Emlékeztetőül néhány mondat a lakás előtörténetéről. A valaha volt szenespincét egy képzőművész házaspár alakította át, Judit tőlük „szerette el”. A pincejellegét akkor még erősen őrző lakást a kert szintjére hozta, meghagyva zegzugos beosztását, minthogy ezt kedvelte meg benne. Így keletkezett a 85 négyzetméteres, meglehetősen sötét lakásból 105 négyzetméteres, fényjárta otthon. – Már nyolc évvel ezelőtt is rendhagyó volt a lakásod, s a mostani állapota is ilyennek mondható. Ám a változás olyannyira szembetűnő, mintha nem is ugyanott járnánk. – Minthogy jómagam is sokat változtam az elmúlt évek alatt, természetesnek gondoltam, hogy a lakásom is kövesse ezt az átalakulást – mondja Judit. – Amikor húsz évvel ezelőtt, a válásom után ideköltöztem, azt akartam, hogy sok ember vegyen körül, s ennek rendeltem alá a környezetemet is. Hogy kényelmesen elférjünk, egy térben hagytam az eleve zegzugos helyiségeket, kivéve a hálót és a fürdőt. Ugyanezt a célt szolgálta a kevés bútor is; igaz, sohasem szerettem a túlzsúfolt tereket. Indiából visszatérve azonban lecsöndesültem, már nem vagyok híve a nagy nyüzsgésnek. Persze, azért szívesen látok barátokat, vendégeket továbbra is.
– Úgy tűnik, mintha a változtatás során az intimebb, nyugalmat sugárzó, bizonyos értelemben a szeparáltabb enteriőröket részesítetted volna előnyben – vetem közbe. – Bizonyos értelemben igen, ám azt semmiképp sem szerettem volna, ha a térérzet végérvényesen megszűnik. Ennek áthidalására találtam ki a stabil falakat helyettesítő tolóajtókat. S minthogy a nappalit a terasztól elválasztó tolóajtó kazettás, szinte kínálta magát, hogy a belsőknél is ezt a megoldást alkalmazzam. Így született meg a lakás közepét, az elcsendesülés, a gondolkodás, ha tetszik a meditálás helyét szeparáló egy-egy tolóajtó, amellyekkel a nappalit, valamint az étkező-konyhát zárhatom ki.
– Ahogy látom, nem is akármilyen tolóajtók ezek! – A kazettás osztás inspirálta, hogy a nehéz üveg helyett rizspapírt használjunk, ezzel is növelve a mobilitás esélyét. Sohasem szerettem az állandóságot magam körül, s minthogy a tolóajtók mozgatása így gyerekjáték, kedvem és hangulatom szerint alakíthatom magam körül a teret, és ezzel együtt azt az élmény, amit ez a változtatás okoz. S ha már a rizspapírt választottam, úgy döntöttem, legyen autentikus a dolog, ezért eredeti kínait használtunk.
– Tudom, hogy bár eredetileg nem volt célod a keleti hatás hangsúlyozása, ám végül mégiscsak ilyen lett a lakásod hangulata. – Lehet, hogy az előző életeimet valahol a keleti régiókban töltöttem, ahová mostanában is sokat utazom. Valószínű, hogy nem tudatos a lakberendezésemben az effajta törekvés, hanem a lényemből fakad. Kétségtelen, hogy imádok mezítláb mászkálni, nagyon szeretek a földön ülve dolgozni, enni, pihenni, s talán ezt sugallja a nappali szokatlanul alacsony asztala is. Nem véletlenül választottam a lakás teljes burkolatához – a fürdőszobától a nappalin át a hálóig – a volt Jugoszláviából származó mészkőlapot, amely nyáron kellemesen hűt, télen pedig a padlófűtés melegével kényeztet. Ezt a gyönyörű felületet – a terek összetartozását hangsúlyozva – sehol nem bontottam meg küszöbbel, vagy egyéb lezárással, sőt, ez a burkolat folytatódik a nappalival egybenyitható teraszon is. Továbbra sem kedvelem a „direkt” bútorokat, erről talán a hálószobám tanúskodik a leginkább, ahol ágy helyett faltól falig beépített dobogót használok, amelynek felnyitható rekeszei ráadásul sok holmit képesek elnyelni. Szekrény helyett pedig a hálóból nyíló gardróbszobát használom. Az a néhány bútordarab, amely körbevesz, könnyen mozgatható, hogy a változtatás örömét különösebb erőfeszítés nélkül bármikor megélhessem.
