Ha rápillantunk erre a szép arányú, sok fával, nagy üvegfelületekkel készült családi házra, fel sem merül bennünk, hogy úgy ötven évvel ezelőtt kicsi nyaralónak épült. Azóta persze többször átalakult, de az utolsó átalakítás tervezője, Váncza László építész adta meg jelenlegi, visszafogott, mégis elegáns és természetes megjelenését.
Az épületet fiatal, kétgyerekes család lakja, akik igényes otthont teremtettek az egykori nyaralóból. A férj édesapja építette az egyszobás, nagy teraszos, lapos tetős kis házat, amelybe minden pénzét és idejét fektette. Csak húsz év múlva alakították át lakóházzá, amikor alapterületét is kibővítették, majd nagyjából ismét húsz év múlva tetőterében egy második lakás is helyet kapott. Csupán néhány évvel ezelőtt lett újra egyetlen lakássá, amikor a családhoz baráti szállal is kötődő Váncza László építészt kérték meg arra, hogy a többszöri átépítések nyomait viselő épületből végre külsejében egységes és belül is színvonalas, jól működő családi házat tervezzen.
Mivel a házaspárnak nem volt határozott elképzelése, hogyan rendezze, lakja be a számukra akkor nagynak tűnő házat, rábízták magukat az építészre. A tervező úgy vélte, fel kell vállalni, hogy a ház különböző részei, más-más időben készültek, és kézenfekvő megoldást javasolt: a földszint rossz állapotban lévő, többnyire olcsó anyagokkal és házilagos kivitelezéssel készült szobáit korszerűen építsék át, és az összes közösségi helyiséget – a nappalitól a vendégszobáig – itt alakítsák ki. Az épület külső képét pedig – a megújult földszinthez igazítva – egységes, modern hatásúvá tegyék. Az emelet így nagyjából változatlan maradt, ahol a család háló- és fürdőszobái vannak. A teljes felső szint a nyolcvanas évek építkezésének és lakberendezési szokásainak emlékét őrzi.
Az átépítés elsősorban az épület külsejét és az alsó szintet érintette. Az egyik legfontosabb változtatás az addig külső térben működő lép- cső beépítése volt. Váncza László szabályos, de asszimetrikus osz- tású üveglapokkal csatolta az épü- lethez, és ezzel nemcsak világos, tágas lépcsőház született, de a ház külső képe is alapjában – és előnyére – megváltozott. Az alsó szint – a tágas belépővel, a kertre nyíló nappalival és vendégszobával, a barátságos terasszal – szinte arra készült, hogy nagy családi összejöveteleknek, vendégségeknek adjon helyet. A könnyűszerkezetes falak áthelyezésével, illetve megszüntetésével nagyvonalú és elegáns tér jött létre, amelyhez az új, hatalmas eltolható kerti ajtó is nagyban hozzájárul. A konyhába sötétre pácolt fekete dió konyhabútort tervezett az építész, de az ő munkája az össze ajtó és ablak, valamint a kerti pergola faszerkezete is.
A berendezés igen egyszerű, szellős, szinte puritán: semleges, tömörfa bútorok, egy-egy szép szőnyeg, és csak igen kevés tárgy. Igazi érdekesség azonban a nappaliban álló, százhúsz éves herendi cserépkályha, amely nemcsak mint látvány gyönyörű, de fontos szerepet játszik a földszint fűtésében is. Természetesen ez a ház sincs kész. Tulajdonosai éppen most kezdik fontolgatni a nappali hátsó falán végigvonuló polcrendszer tervezését, amely a konyhabútorhoz hasonlóan fekete dióból készülne – így végre helye lenne a rengeteg könyvnek, és látványában is modern, egyszerű, szép eleme lehetne a földszintnek.
