Alighanem csak kevesen szánják el magukat arra, hogy a saját elképzelésük szerint felépített, áhított családi házuktól már néhány éves használat után megváljanak, még ha a lelkük mélyén érzik is, hogy nehezen birkóznak meg a mindennapi munka mellett a házzal kapcsolatos, szinte folyamatos tennivalókkal.
– Néhány évvel ezelőtt, amikor elkészült a minden igényt kielégítő, panorámás házunk, azt hittük, ez maga az öröm és boldogság – meséli vendéglátónk. – Ám, vállalkozó-üzletember lévén, hamar rájöttem, hogy ezzel újabb „munkakört” teremtettem magamnak, mert a ház teljes körű fenntartásának tennivalói szinte folyamatosak voltak. Egyre inkább azt éreztük, hogy mi vagyunk a házért, és nem a ház kényeztet bennünket. S minthogy közben a lányunk is kiröppent, gondolkodóba estünk a feleségemmel, hogy kell-e ez nekünk hosszú távra? Hiszen nem leszünk fiatalabbak, az energiánk egyre csökken. Végső soron lányunk Naphegyen lévő, Zsolt-udvarbeli kis lakása indította el bennünk a „vezérhangyát”, hogy a családi ház helyett társasházi lakásra váltsunk.
– Milyen elképzelésekkel vágtak bele a lakáskeresésbe? – Mindenképpen budai zöldövezetit és új építésűt kerestünk, száz négyzetméter körüli alapterülettel. Hosszú hónapokon át bújtuk a hirdetéseket, folyamatosan nézegettük a kínálatot, de szinte valamennyi ajánlatnak volt némi szépséghibája. – A sok keresgélés után végül mégiscsak a Zsolt-udvar egyik lakásában kötöttek ki. Miért választották éppen ezt?
– Lányunk lakásának átalakítását, berendezését vele együtt „vezényeltük”, így sokszor megfordultunk ebben a házban, s egyre jobban megtetszett, mert kulturált, biztonságos, közel van a belváros, széleskörű az igénybe vehető szolgáltatások száma. Végül találtunk itt egy olyan lakást, amelynek beosztása, fekvése szinte maradéktalanul megtetszett, és amelyben el tudtuk képzelni az előző, nagy alapterületű lakásunk „kicsinyített mását”. Az egyetlen kifogásunk, hogy a konyhát elkülönítették az étkezőtől, orvosolhatónak látszott. Ehhez pedig azért ragaszkodtunk, mert így nem csupán a konyha terét gyarapítottuk, hanem a nappali-étkező-konyha hármasával az általános térérzetünk is jelentősen megnőtt. Ráadásul mindez összenyitható a nappaliból nyíló terasszal. – A lakásba lépve két dologgal szembesülünk: a minimált idéző, szellős berendezkedéssel, valamint az intenzív, meleg tónusú falszínekkel, amelyek remek alapot adnak Müller Árpád festményeinek.
– A váltás nem csupán lakóhely-változtatást jelentett a számunkra, hanem a közvetlen környezetünk áthangolását is másfajta stílusra. Amikor az első, közös fészkünket megteremtettük, eszünkbe sem jutott volna például modern képet vásárolni, minthogy akkor még csupa régi bútorral vettük körül magunkat, amelyekből a következő otthonunkba már csak néhányat mentettünk át. Itt pedig csupán a dolgozószoba falán elhelyezett antik falióra emlékeztet a kezdetekre. Ami pedig a festményeket illeti, már régóta figyelemmel kísérem Müller Árpád munkásságát, és mindig is kacérkodtam a képvásárlás gondolatával. Most jött el az ideje, hogy a már elkészült lakásba rendeljek néhány képet. Árpád eljött, körbenézett, bólintott – és az eredmény a falakon látható. – A remek szín- és formaharmónia, a jól elhelyezett, hangulatteremtő világítás láttán megtudhatnánk, kire bízták a lakás berendezését?
– Mint az összes eddigi otthonunkat, ezt is a feleségemmel együtt hoztuk össze, mindenféle külső segítség nélkül. Úgy vélem, ha az embernek határozott elképzelése van a lakásáról, legegyszerűbb saját kézbe venni a dolgokat, s a végeredmény nagy csalódást nem okozhat. Ahogy ez a lakás sem, pedig méreteit tekintve össze sem hasonlítható az előzővel. Egyelőre azt érezzük, hogy öröm és boldogság hazajönni, itthon lenni. Rájöttünk, hogy a kis lakásnak is megvan a maga kényelme és bája. Szerző: CZEGLÉDI CECÍLIA; fotók: DARABOS GYÖRGY LK05/10.
