Léptékváltás és önállóan megvalósított ötletek a kényelem érdekében.
"nappali bútor" szóra a keresés eredménye
Hófehérke Budán
A napsütötte otthon hófehér berendezését egy téli mese ihlette.
Ellentétek teremtő vonzásában
Sokat hallunk az ellentétpárok állandó jelenlétéről életünk minden területén.
Szerethető design
Előfordul, hogy egy felépült családi ház a belsők kialakítása közben gazdát cserél. Ilyenkor az új tulajdonos hozza a saját lakberendezőjét…
Eklektikus terek kedves harmóniája
Úristen! Én nem is értek a festményekhez, csak szeretem őket! – jutott eszembe, miközben Fürjesi Csaba festőművész otthona felé igyekeztem, s azon törtem a fejem, mi lesz, ha a festészetre terelődik a szó.
Előre felkészültek a saját otthonukból
A fiatal házaspár társasházbeli lakását főváros közeli, kulturált településen lévő családi házra akarta cserélni. Mint kiderült, a választásban többek között az is szerepet játszott, hogy a feleség vidéken, kertes családi házban nőtt föl, ahol természetközeli, felhőtlen gyerekkort élt meg, amelyet saját, eljövendő csemetéinek is szeretne megteremteni.
Tetőtér a tetőtérben
A nyolcvan négyzetméternyi alapterületű tetőtérbeli lakás azért tetszett meg Ónodi Andrea textiltervező iparművésznek, mert két szinten osztozik, ahogy ő fogalmaz: tetőtér a tetőtérben, ráadásul pazar panorámával.
Alakváltó kanapé
Az aktuális kedvünk és időtöltésünk szerint alakítható heverő minden hangulatban maximális kényelmet kínál.
Apartmanok X-faktorral 4.
130 négyzetméter, hatalmas terasszal, bézs-barna-bordó színkombinációval: az X-faktor legjobbjai közül ebben a lakásban is a fiúknak jutott hely.
Karácsony a törmelék közt
Levert falakból lógó kábelek, törmelékkel terített padló, cementes zsákok, betonkeverő, hatalmas állványok, rideg helyiségek? rendhagyó díszlet egy rendhagyó fotózáson.
