Összeállításunk izgalmas alternatívát kínál azoknak, akik új színekre, ötletekre vágynak a lakás világítását illetően.
"kis lakás" szóra a keresés eredménye

Korszerű lakás, 1960
Az 1960-as évek elején felépült modern lakóházakba tervezett kislakások a lakberendezés területén is sok újdonságot hoztak.

Racionalitás és érzékiség
Kidolgozott részletek funkcionális összhangban

Az első saját lakás
Tizenhárom év albérlet és a 25 négyzetméteres garzonban eltöltött hét év után vendéglátóink úgy döntöttek, hogy megérdemlik már a kényelmes lakást. A főváros egyik lakóparkjában találtak új építésű, tágas otthonra.

Nagyvárosi kiskertek
Miközben sokan panaszkodnak, hogy nem férnek el a lakásukban és nincs sehol benne egy nyugodt zug, elherdálják az egyik legkézenfekvőbb pihenőhelyet, azaz lomtárat csinálnak az erkélyükből, teraszukból.

Az uszoda helyén lakásbővítés
Iparművész vendéglátónk nem vett zsákbamacskát: három évig bérelte a házát, mielőtt megvásárolta.

Kis ajtó a nagyvilágra
Szinte hihetetlen, hogy ilyen sok időnek kellett eltelnie a macskaajtó és a gyerekajtó megvalósítása között.

Pozitív változások a lakáskassza piacán
Hazánkban több mint egymillió háztartás rendelkezik lakás-takarékpénztári szerződéssel, illetve megtakarítással. Az öngondoskodásnak ez a modellje tehát viszonylag széles körben lett ismert és elismert a hazai piacon, amely az idén januárban hatályba lépett törvénymódosítás eredményeként valószínűleg sokunk számára vált még inkább vonzó és egyben reális alternatívává az otthonteremtési céljaink megvalósításához.

Lakáshiteleseket segítő törvénycsomag
Az Országgyűlés tavaly ősszel fogadta el a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényt, amely számos devizahiteles számára az utolsó reményt jelenthette a kiszolgáltatott helyzetéből való kilábaláshoz.

OTP Lakástakarék – az Ön otthonáért
Hazánkban több mint egy évtizede van lehetőség lakástakarékpénztári szerződés megkötésére, az OTP Lakástakarék Zrt. 2007 végén köszönthette egymilliomodik ügyfelét. A konstrukció az elmúlt években indult dinamikus fejlődésnek: egyre többen ismerik fel az öngondoskodás fontosságát a lakóingatlan, mint elsődleges vagyon tekintetében.