A skandináv irányzatra jellemző funkcionalitás és letisztultság segíthet átláthatóbbá tenni, valamint a természetes harmóniát megteremteni a nappaliban.
"dekoráció fal" szóra a keresés eredménye

Dekoratív rejtett fények
Az 1980-as években emelt ház a Várhegy lábánál áll, az utcán dübörögnek a gépkocsik, ám bent a csúcsforgalom ellenére zavartalan a nyugalom. A legfelső emeleten található ez a lakás, amely a közelmúltban újjászületett.

Lakberendezési trendek, amelyeknek idén búcsút mondhatunk
Az elmúlt egy évben sokat változott az, ahogyan az otthonunkról gondolkodunk, ez pedig a trendekre is jelentős hatást gyakorolt. Az előrejelzések szerint a következő irányzatokkal, lakberendezési és dekorációs megoldásokkal egyre kevesebbszer fogunk találkozni.

A napnyugta ihlette 2021 egyik meghatározó trendszínét
Nyugodt, kellemes és nagyon otthonos: a Behr festékgyártó vállalat a Canyon Dusk nevű árnyalatát választotta meg az év trendszínének.

Kívül-belül Bauhaus: vendségben egy 32 m² -es lakásgalériában
Hobbi? Szenvedély? Szerelem? Ez a kis belvárosi lakásgaléria láthatóan mindhárom a tulajdonosa számára. Vendéglátónk Volent Éva, a fiatalon elhunyt Müller Árpád festőművész özvegye.

Andalúz életérzés a budai vár alatt
Ha ezek a falak mesélni tudnának: nemcsak a környék, hanem az épület is csupa izgalmas történetet rejt, ahol ez a különleges, spanyol hangulatban megálmodott kis ékszerdoboz található.

Hogyan rendezzünk be egy kiadásra szánt lakást?
A lakás elhelyezkedése, a bérbeadás ideje és a „célcsoportunk” nagyban meghatározza a kiadásra szánt lakás felszereltségét, berendezését.

Egy felmérés szerint ezt a lakberendezési trendet jobb, ha nem követjük
Hiába volt népszerű 2020-ban ez a dekorációs és otthonberendezési irányzat, később mégis sokan megbánták, hogy mellette tették le a voksukat – ráadásul egy nemrég készült felmérés szerint még az ingatlanjuk értékét is csökkentette.

Ezek lesznek a 2021 legmeghatározóbb konyhatrendjei
A modern konyha nem csupán a főzés és az étkezés, hanem a társasági élet és olykor a munka központja is, így a jó kialakítás megteremti az egyensúlyt a funkció és a stílus között. Erre inspirálnak az idei évet meghatározó irányzatok is.

Zöldhulladékból készülnek a Viaplant prémium belsőépítészeti és divatipari anyagai
A természet adta lehetőségeket használja ki Szakács Barnabás, a Viaplant márka alapítója és csapata, akik többek között invazív növényekből készítenek prémium minőségű alapanyagokat.