Szociológusoktól, várostervezőktől évek óta hallani, hogy megint egyre népszerűbb a városi élet, egyre többen térnek vissza a metropoliszokba. A visszatelepülők szokásai, elvárásai azonban mások, mint a régebbi városlakókéi.
"Építkezés" szóra a keresés eredménye

A dekoratív csempézett gipszkarton
Jól használható duplamosdó építhető csempézett gipszkartonból, ha a két kagyló között elegendő helyet hagyunk a kényelmes szépítkezéshez.

Házi vinotéka és környéke
Napjainkban már szinte magától értetődő, hogy a különféle ünnepekre, családi eseményekre, baráti összejövetelekre más és más fajta italt illik az asztalra tenni. Ehhez otthon kisebbfajta borkészletet, vinotékát kellene tartani, ám ennek megvalósítása a mai – főként városi – lakásokban nem is olyan egyszerű.

A nyaraló története
Ha rápillantunk erre a szép arányú, sok fával, nagy üvegfelületekkel készült családi házra, fel sem merül bennünk, hogy úgy ötven évvel ezelőtt kicsi nyaralónak épült. Azóta persze többször átalakult, de az utolsó átalakítás tervezője, Váncza László építész adta meg jelenlegi, visszafogott, mégis elegáns és természetes megjelenését.

Úszó ház a Tiszán
Nem lakásnak berendezett hajó, nem vízre épített halászkunyhó, hanem egy 136 négyzetméteres alapterületű, minden kényelemmel ellátott, elegánsan berendezett, összkomfortos faház az, amelyet az alábbiakban bemutatunk. Talán mondanunk sem kell, hogy a tulajdonos, Csaba a szőke folyó szerelmese, s ennek a mindent elsöprő érzelemnek lett a „gyümölcse” a szinte egyedülálló építmény.

Tanyasi idill más stílusban
Hagyományos, alföldi tanyát építtetett újjá egy vállalkozó szellemű, német házaspár, akik a magyar tanyavilág szépségét, romantikáját és a városban megszokott kényelmet egyaránt élvezni szerették volna. Nagy világjárók lévén, életük során a legtávolabbi népek különféle, igen eltérő kultúrájával ismerkedtek meg.

Házavatót tartottak a Marina Parton
A napokban befejeződik a Duna Plaza mögötti Marina Part első ütemében épült lakások átadása.

Kikötő épül a Duna Plaza mögött
Nyár végére elkészül a főváros legnagyobb, magánkézben lévő jachtkikötője a Prestige Fejlesztési Csoport beruházásában. A létesítményt összesen 77 hajó befogadására tervezik.

Munka luxuskörülmények között: Téltől fogad a Lánchíd Palota
Decemberben adják át a Lánchíd Palotát, a főváros első luxusirodaházát. A beruházó Lánchíd Palota Kft. ötmilliárd forintot költött az ingatlan megvételére és az eredetivel megegyező felújítására – jelentette be 2006. április 26-án Bácsai-Nagy Ákos ügyvezető igazgató.
Ősztől épülnek a Corvin sétány lakásai
Újabb mérföldkőhöz érkezett az egyik legnagyobb, vegyes funkciójú ingatlanokkal megtűzdelt budapesti ingatlanprojekt, a Corvin sétány megvalósítása.