A lepréselt, kiszárított, gyönyörű rajzolatú pálmalevelet két üveg közé fogva keretezték be, így látványa a legkülönlegesebb tusrajzokéval vetekszik.
Ötlet rovat cikkei
901 cikk
Ajtótár
A rusztikus berendezésű konyha sarkában nyíló kamra ajtaját többféleképpen is hasznosították. Felső részébe régies hatású csomagolópapírt ragasztott a háziasszony, és arra rögzítette változatos sütőforma-gyűjteményét.

A régi tükör varázsa
Egy megfakult, régi tükör újászületését láthatják a képen. A roskatag dísztárgy tükör-részét eredeti állapotában hagyták meg, keretére azonban különleges kagylódíszítés került.

Páratlan párnák
Tulajdonképpen minden párna egyforma – de csak addig, amíg a magunk módján egyénivé nem varázsoljuk!

Nappali az alagsorban
Ennek a nappalinak a padlószintje az utcáénál mélyebben fekszik, ami megnehezítette a berendezését. Érdekes ötlet, ahogyan a szobába levezető lépcsőt mintegy meghosszabbítva, annak oldalához „tapasztva” alakították ki az ülő-sarkot.

Égig érő fa
A manzárdban kialakított gyerekszoba „különös ismertetőjele” az ég felé nyújtózkodó fa, amely virágzó fa ágaival még a plafont is beborítja, így nem véletlen, hogy a szoba „lakói” között különféle énekes madarak is találhatók.

Nagy foltokkal
A minimál stílus nem kedvez az aprólékos megoldásoknak, annál inkább szereti a tiszta, összefüggő, nagy felületeket. A fekete vörössel különösen szerencsés kombináció.

Légtornászoknak
Ha a felnőtteknek tervezett hintaágyat megirigylik a gyerekek, nyugodtan hagyjuk őket kibontakozni… A vászon-alkalmatosságot asszuk fel egy kampóra, és már kezdődhet is a tornaóra…

Télen is zöld
Gondoskodjunk róla, hogy a legszürkébb novemberben is zöldeljen valami a közelünkben. Legyen ez fű, vagy kihajtatott búza, esetleg valamilyen fűszernövény, látványa nyugtatóan hat.

Lám a láma!
Úgy tűnik, a lakberendezők egyre szívesebben alkalmazzák az enteriőrökben a különböző állati szőrméket: kedveltek a bárány- és tehénbőrök, és a designerek újra felfedezték a dél-amerikai lámák különleges, finom szőrét is.