Nem mindenkihez áll közel a szögletes bútorokat, néha ridegnek tűnő megoldásokat előnyben részesítő, minimalista trend.
Lakberendezés rovat cikkei
3083 cikk
Robotdoboz
A játékosan variálható dobozok jobban ösztönzik a kicsiket az elpakolásra, mint az unalmas tárolók.
Forgalmas terek
Gyakori, hogy az olyan közlekedőterek, mint például az előszoba, nem kapnak kellő figyelmet, pedig pont ezek a terek azok, melyek elősegíthetik a jól működő együttélést.
A Trükk
A kis lakásokban élők nagy számának köszönhetően a többfunkciós, variálható bútorok virágkorukat élik.
Hol aludjon a gyerek?
Az otthon kiemelkedően fontos szerepet játszik a gyerekek fejlődése szempontjából. Éppen ezért körültekintően kell megterveznünk a lakás tereit, s olyan helyiségeket kell megteremtenünk, melyeket nem kell újra és újra megváltoztatni, átalakítani.
Játékos nappali bútorok
A hagyományos megjelenésű, testes kanapék helyigényesek, csak megfelelő térben mutatnak jól, mivel a nehézkes bútorok szinte rátelepszenek környezetükre, ráadásul mozgatásuk is embert próbáló feladat.
Könyvfotel
Rohanó világunkban egyre kevesebben hódolunk az olvasásnak. Összeállításunkkal a könyvek szerelmeseinek kedvezünk, akik anélkül szeretnének hozzájuthatni kedvenc művükhöz, hogy fel kellene állniuk foteljukból, kanapéjukról.
Szőnyeg a falon
Akadnak lakberendezési megoldások, amelyek használhatóságát nem kérdőjelezi meg a múló idő.
A férfiak konyhái
Változnak a szokások, az életforma, s ezzel együtt a férfiak szerepe is a konyhában. Ezt bizonyítja egy olasz felmérés, amely szerint a főzőcskézés a harmadik helyen áll a megkérdezett férfiak kedvenc foglalatosságai között, mindjárt a tévézés és az olvasás mögött.
Puli, bödön, teknő
Hagyományos népi használati tárgyak keltek bútorként új életre a magyar a+z design értelmezésében.
