Menedékház előre gyártott elemekből.
Lakberendezés rovat cikkei
3083 cikk
Prisma
Három forma, három szín, végtelen lehetőségek
Lapraszerelt kirakós
Jana Mrnik és Vesna Stih alkotja a szlovén tervezőpárost, akik BelaBela, azaz Fehérfehér brandként adják közre munkáikat. Közéjük tartoznak az itt látható, lapraszerelt műanyag modulok, melyekből lámpát, kosarat vagy éppen térelválasztót készíthetünk, kedvünk szerint.
A konyha új arcai
Az utóbbi néhány évben jelentős szemléletváltás zajlott a belsőépítészet,
s ezzel összefüggésben a konyhatervezés terén. Ez a helyiség az otthon legmozgalmasabb színterévé vált, s a főzés maga is közösségi időtöltéssé, élménnyé lépett elő. A konyha ma már egyenértékű a nappalival, sőt mind gyakrabban közös térben kapnak helyet, így a konyha jellege is gyökeresen megváltozott.
Puffparádé
Sokoldalúsága közismert, használhatjuk önálló ülőalkalmatosságként, lábtámasznak, lerakóasztalnak, de élvezhetjük, mint szoborszerű térplasztikát. Összeállításunkban sokféle megjelenési formát mutatunk belőle, hiszen sokszínűsége nemcsak felhasználási területét, de megjelenését illetően is megmutatkozik.
Voltaire utca, Párizs
A francia belsőépítész és dizájner, Grégoire De Lafforest 2012-ben alakította át ezt a párizsi, 103 négyzetméteres
Ágas-bogas gyerekfogas
Nagy kihívást jelent a gyerekszoba rendbetétele, amikor a játékok és a ruhák szanaszét hevernek a padlón. Erre a helyes, fát mintázó ruhafogasra a gyerekkel együtt pillanatok alatt feldobálhatjuk a kabátokat, táskákat és játékokat, ráadásul a végeredmény kifejezetten jól mutat a szobában.
Betekeredve
Heverő, párna, takaró, matrac, fotel, és még sok egyéb egyben.
Csipeszlibegő
Vidám megoldás az eltűnő és leeső csipeszek problémájára.
A geometria vonzásában
Bár bútoraink és tárgyaink jó része feszes négyszögek, rendezett derékszögek és decens párhuzamok mentén születik, a tervezők ceruzája – és persze vonalzója is – olykor játékosabb irányt vesz.
Íme néhány példa hebrencs háromszögekre és mozgalmas ötszögekre komponálva.
