Egy kellemes vasárnap délelőtt utánajártunk, mit is tudnak 2008 Legígéretesebb Fiatal Vállalkozói, Domján Manó és Baglyas Gyuri. Nem csalódtunk, vállalkozásuk egyszerű, ügyesen szervezett, profin kivitelezett.
A fiatal páros tavaly nyáron valósította meg eredeti ötletét, azóta vezetik a budapesti nyolcadik kerületet turistákkal és magyarokkal megismertető sétáikat. A valódi kincseket rejtő, egykor divatos, manapság inkább lepukkant nyócker szakértő vezetésükkel annak is új, meglepő arcát mutatja, aki egyébként világ életében itt élt. Szakítva a városnéző programok rutinjával, a kiscsoportos programok jellemzője a családias hangulat és a spontaneitás, itt ugyanis mindig történik valami váratlan, valami igazán emberi. A túrák közül a vasárnap délelőtti, négyórás szocio-kulturális helytörténeti séta a legnépszerűbb, melynek során bekukkantottunk a hajdani fényüket vesztett, málló homlokzatú paloták udvarára (amit amúgy nem tennénk), megnéztük a homlokzatokat és emléktáblákat (amik mellett egyébként úgy megyünk el, hogy eszünkbe nem jut felnézni), de ellátogattunk egy véletlenül felfedezett műteremházba, sőt egy muzsikus cigánycsaládhoz is. Választható továbbá esti séta, kortárs művészeti kalandozás, sőt, élő történelemórán gimnáziumi osztályokkal is igyekeznek megismertetni a kerület jelentőségét. Igazi ínyencségnek ígérkezik a vegyes útvonalon vezetett forralt boros karácsonyi túra, ami családi programnak is remek, de akár ajándékba is adható. Bővebb információ: www.beyondbudapest.hu