Az A&W folyóirat által alapított Az év designere díjat azok kaphatják meg, akik a nemzetközi zsűri véleménye szerint a legtöbbet teszik napjaink korszerű lakberendezésének fejlődése érdekében. A kitüntett művészek lehetőséget kapnak arra, hogy egy – az A&W által finanszírozott – kiállításon bemutassák addigi életművüket, s egyúttal megnevezhetnek egy-egy olyan fiatal tervezőt, akinek személyében biztosítva látják a szakma jövőjét.
44814-3107-13-d00002F3C7b4a04029704.jpg
A lágy ívek nagy mestere, Ron Arad, Tel-Avivban született, de Londonban alkot – ő az idei díjazott. Művei – csakúgy, mint ő maga – viccesek, kiszámíthatlanok, innovatívok. Egész lényét áthatja a szép formák szeretete, legyen szó bútorokról, vagy építészetről. Hitvallásának elemei közül – amelyek jól jellemzik őt magát is – íme néhány: hagyd magad meglepni, ne higgy annak, amit látsz, légy rugalmas, vedd a dolgokat szó szerint, és tanulj meg pingpongozni.
44801-3094-1-d00002F3D54f074e61b8c.jpg
Optikai csalódás azt feltételezni, hogy ez a bútor nem bírja a használatot. Jól megszerkesztett statikája következtében igen masszív darabot alkotott Ron Arad
44811-3104-10-d00002F3E7493acd360e9.jpg
Ross Lovegroe-ra minden bizonnyal azért esett a választás 2001-ben, mert tárgyaiban a természet és a technika kapcsolódik össze, és minden megnyilvánulásából különleges életkedv sugárzik. Az általa felvázolt víziók kedvesek és már tipikusan 21. századiak.
44809-3102-9-d00002F3F81e4d3110163.jpg
Az angol designer egy általa tervezett irodabútor-család íróasztallapjával. A méhkaptárra emlékeztető lap nemcsak érdekes, de nagyon masszív is
44803-3096-3-d00002F40cf2bb0f2d5d7.jpg
Ross Lovegroe a fiatal japán Tokujin Yoshiokát nevezte meg az év fiatal tervezőjeként. A művész alkotásaiban – legyen az instaláció, belsőépítészeti terv, vagy bútor – a high techet a régi hagyományokkal ötvözi. Megítélése szerint az új technikák révén éltünk leegyszerűsödik és megtisztul.
44804-3097-4-d00002F41efaa842ed1dd.jpg
A fiatal művész által Párizsban rendezett kiállítás installációja, ahol a bemutatott ruhák uszályát egy túldimenzionált bálára csavarta fel
44806-3099-6-d00002F42b0f2f8b4b6dc.jpg
A modern irányzatok megújítója, az olasz Antonio Citterio volt 2002 kitüntettje. A 18 éves kora óta töretlenül felfelé ívelő pályát maga mögött tudó Citterio szinte minden területen dolgozott már. Repertoárjában éppúgy találni kilincset és lámpát, mint ágyat, vagy fürdőszoba-kiegészítőt. Alkotásait utolérhetelen elegancia, egyfajta letisztult formavilág jellemzi.
44805-3098-5-d00002F4361c86dc20e9e.jpg
„Főnöki ügyeknek” nevezi a többféle pozícióba állítható, elegáns, bőr és krómozott acélcső kombinációjával készült karosszéket és lábtartót a tervező
44813-3106-12-d00002F445faeba6d7570.jpg
Amihez Jeffrey Bernett eddig hozzányúlt, az sikert hozott a fiatal, New Yorkból származó formatervezőnek. „Műveim a fejemből indulnak el, amit később az érzelmeim segítségével fejlesztek tovább. Mire papírra kerülnek, addigra már készen is vannak” – vallja a Londonban dolgozó, spártai önfegyelméről híres alkotó.
44807-3100-7-d00002F456a8fcbbd9707.jpg
Könnyed és elegáns a lekerekített szélű, több célra tervezett asztal, mely jól tükrözi Bernett lecsupaszított egyszerűségre való törekvését
44815-3108-14-d00002F46bec23ca63701.jpg
A textíliák nagy mágusa, a lengyel származású, de már a 60-as évek óta Amszterdamban élő és alkotó Ulf Moritz állandóan elvarázsolja környezetét. A különféle egzotikus alapanyagokkal – például: ananászrostok, fémszálak, bőr és selyem – dolgozó művész kreációi elvarázsolják a nézőt, áthangolják a fényhatásokat, érzelmeket ébresztenek, lágyítják a tereket. Nem véletlen, hogy a 2003. évi díjat neki ítélték oda, Moritz ráadásul azoknak tervezi anyagait, akik nem szeretik a textíliákat.
44808-3101-8-d00002F4710dea988fb26.jpg
London egyik legelőkelőbb áruházának kirakatából egy polysztirolból készült kukac nézett a járókelőkre. A Thomas Heatherwick kreálta ötlet annyira megtetszett Aradnak, hogy a londoni formatervezőt javasolta utódjaként. A fiatal tervező munkáiban fényekkel, színekkel kísérletezik, s olyan építészeti megoldásokat kutat, amelyek súrolják a statika és a megépíthetőség határait.
44812-3105-11-d00002F48f134d5dc6923.jpg
„A fakír álma” 4704 darab, négyszögletes rudacskából készült, amelyek mindegyikén – sötétben világító – narancs színű acryl-sapkácskák vannak













