Méltóbb helyet nem is lehetett volna találni ennek a kiállításnak, mint az Iparművészeti Múzeum dísztermét, hiszen az épület külsejét annak idején tervezője, Lechner Ödön Zsolnay-kerámiákkal díszítette.
A 175 éve született Zsolnay Vilmos méltán nevezhető a magyar kerámiaipar és iparművészet kiemelkedő személyiségének. Kereskedőként kezdte a pályáját – bár festőművészi hajlamai is voltak -, s élete delén vette át bátyjától az akkor még kicsiny, és éppen a tönk szélén álló Kőedény és Terracotta gyárat, amelyet aztán évtizedek kemény munkájával világhírűvé tett. Különös játéka a sorsnak, hogy a gyár alapításának 150 éves, és Zsolnay Vilmos születésének is kerek évfordulója ilyen szerencsésen találkozik 2003-ban. Zsolnay személyére mi sem jellemzőbb jobban, mint hogy sikerei csúcsán, a 19. század utolsó éveiben, amikor pécsi és budapesti gyárai már a Monarchia legnagyobb kerámiaipari létesítményének számítottak, saját magát csak egyszerűen “fazekasmesternek” nevezte. Ennek alapján kapta kortársaitól a megtisztelő “a legnagyobb magyar fazekas” titulust.
Mivel a gazdag életmű valamennyi részletét lehetetlenség lenne bemutatni, az emlékkiállítás rendezői ezért inkább a felfedezés örömét szeretnék megosztani a látogatókkal, amikor a csillogó végeredmény helyett a sikerhez vezető, olykor nagyon is nehéz út egyes állomásaira igyekeznek felhívni a figyelmet. Zsolnay Vilmos tevékenysége ugyanis jelképe lehet egész nemzedékének is. Évszázados történelmi lemaradást tudott behozni az egységessé formálódó Közép-Európában, egy olyan, a kultúrára tradicionálisan nyitott városban, mint amilyen Pécs. Gyárát a világ élvonalához csatlakoztatta, s a nemzetközi kerámiaművészetet, érdekes technikai találmányokkal, egyéni stílust képviselő tárgyakkal gazdagította. Barátság fűzte kora számtalan kiváló hazai művészegyéniségéhez, építészéhez is.
A kiállítás rendezőinek nem titkolt célja a kiállítással az aktuális történelmi párhuzamra is ráirányítani a figyelmet, ugyanis a Zsolnay-féle, küzdő embertípus korunkban sem veszített aktualitásából. Példája minket, késői utódokat is az igényes célok kitűzésére és a kínálkozó lehetőségek megragadására kell sarkalljon. Zsolnay Vilmos (1828-1900 ) 1868-ban jegyzi be a céhbíróság az Első Pécsi Cement, Chamott és Tűzálló-agyagáruk Gyárát. A gyár ettől kezdve nemcsak edények és építészeti díszek gyártásával, hanem a kerámiaipar valamennyi ágával foglalkozik. Az 1880-as évektől Zsolnay lányai, Teréz és Júlia is terveznek, fia, Miklós az értékesítéssel foglalkozik. Az 1873. évi bécsi világkiállítás meghozza számára az első sikert, ennek hatására fordul a díszmű- és luxustárgyak előállítása felé. Az általa kidolgozott, magas tüzű zománctechnika, a “porcelánfajansz” az 1878. évi párizsi világkiállítás aranyérmét és a francia Becsületrendet hozza el a számára. Kifejleszti az olajfestmény- és a freskóhatású kerámiafestmények technikáját is, valamint a fagyálló építészeti kerámiaanyagot, a színesen is díszíthető pirogránitot. Legismertebb találmánya az eozinmáz, melyet Petrik Lajos és dr. Wartha Vince kémikusokkal együttműködve fejlesztett ki.
