Masina fantázia nevű asztalával nyerte meg Juhos Lehel a Loft Interior Étkezőasztal tervező pályázatának I. díját. A Loft Interior faipari mérnökökből és iparművészekből álló csapata a díjnyertes asztalból prototípust gyárt, majd saját eszközeivel segíti a termék piaci bevezetését.
Juhos Lehel, Masina
Juhos Lehel, Masina Az I. helyezett asztal egy új szerkezeti megoldással nagyobbítható, középen kiemelkedő plusz asztallapja praktikus megoldás és ötletes szerkezet egyben. A tömörfa laphoz jól illeszthető a színben variálható, hajlított acéllemezből készült lábazat, a szintén tömörfa kávaelem pedig maga mögé rejti a fémmechanikát, így a forma egységes és letisztult marad.
Juhos Lehel már több bútorral előrukkolt az elmúlt években és munkáira jellemző a forma és a gyártástechnológia összhangja, a korszerű ipari és a hagyományos craft eljárások alkalmazása, melyek jellemzően kisszériás, építhető, moduláris termékcsaládokként jelennek meg.
A pályázat azonban itt még nem ér véget, mivel a neves zsűri – Tildy Béla, Beretka Miklós, Varró Zoltán és Kálmán Attila – által legötletesebbnek ítélt asztaltervek augusztus 1-21. között mérkőzhetnek meg a Közönség díj elnyeréséért. A díj nyertese számára a Loft Interior felajánlja a tervezői együttműködés lehetőségét és egy kiállítás keretében be is mutatja a közönségnek leginkább tetsző tervet. Szavazni itt lehet a pályaművekre.
Boldizsár Tamás, Trapéz
Boldizsár Tamás, Trapéz Az első forduló három továbbjutója közül Boldizsár Tamás Trapéz fantázianevű asztaltervével az újságok tárolásának problematikája kívánta megoldani a designer. Ezt a funkciót egy asztallap alatti kis polccal oldotta meg a tervező, amelyet ötletesen egy mobil tálcával rejtett el és tette még jobban kihasználhatóvá és praktikussá a belső tárolót. Tamás jelenleg a MOME mester képzésén végzi a Formatervező művész szak Bútortervező szakirányát és az olyan formai megoldások érdeklik, amiket nem megszokott módon indokolnak bizonyos funkciók, ezáltal játékká, játékossá téve az adott tárgy használatát.
Illés Attila, Tiramisu Illés Attila szintén a legjobb három közé jutott Tiramisu fantázianevű nagyobbítható asztalával, melyet a keleti kultúra és a Bauhaus stílus inspirált. A MOME Belsőépítész- Bútortervező szakán végzett tervező célja áttekinthető, logikus formavilág megalkotása volt, természetes és időtálló anyaghasználattal, így a bútor teljes felületén megjelenik a tömör faanyag, a nagyobbító vasalat pedig rejtve marad. Attila a hétköznapokban is tervezéssel, főként belsőépítészeti munkákkal foglalkozik az IDStudio-ban, melynek alapító tagja.
Az Étkezőasztal tervező pályázat nyertes asztaltervének prototípusát a Loft Interior a Design Hét 2013 keretében mutatja be a nagyközönségnek.
Kapcsolódó cikkeink:
Kisszériás bútorok tömör tölgyfából





