Előző lapszámunkban a fenntartható építés elméleti alapjaival ismerkedtünk, most a gyakorlat kerül sorra. Amikor az ökoépítészet szóba kerül, az első kérdés természetes módon az: miből építsünk? A kérdés jogos, hiszen az építőanyag megválasztása komoly szakértelmet kíván.
Sorozat a zöldépítészetről 2. A legfontosabb szempont, hogy a felhasznált anyagokat a maguk indokolt helyén, a tervezhető legoptimálisabb mértékében és formában alkalmazzuk. A választásnál számtalan kritériumot kell mérlegelnünk, így például az állékonysági, a hő- és energiatakarékossági, a gazdaságossági, a tűzbiztonsági, az egészségügyi és szociális szempontokat. Az ökológiai értékelésnél az egyik legfontosabb kérdés: Milyen módon illeszkedik be az anyag a földi lét fenntartható körforgásába? Azaz: * újratermelődő forrásból származik-e, * elbontás után lebomlik-e, * keletkezik-e utána veszélyes hulladék, * milyen járulékos energiaigénnyel és szennyezéssel jár a teljes életciklusa, * van-e mód újrahasznosítására, esetleg újból használható-e? Elsőként egy biológiailag lebomló, tehát egyszer használatos természetes építőanyagról szólunk.
49179-8027-hk54-1-334-d00003A8A23e2c64b12a1.jpg A SZALMA Megújuló forrásból származó, természetes anyag, utánozhatatlan hőszigetelő képességgel, beépítési energiaigénye alacsony. S bár a szalmát, ezt az ősi matériát gyúlékonysága és nehéz kezelhetősége miatt önmagában sokáig nem használták, a tapasztás és vályogvetés adalékanyagaként évszázadokon keresztül hasznosították. Ám a mezőgazdaság iparosítása, nevezetesen a bálázógép feltalálása változást hozott: a szalma önálló építőanyagként is megjelent. E pillanattól kezdve az USA építőanyagban szegény mezőgazdasági területein (ahova más építőanyagok szállítása nehezen vagy nem volt megoldható) a szalmabála mint falazat a legkézenfekvőbb megoldásként jelent meg. A mindkét oldalukon agyaggal tapasztott falak olyan időtálló és olcsó szerkezetnek bizonyultak, hogy érdemes volt komplett rendszereket, technológiákat kitalálni rá. S bár az iparosodás további térnyerésével és a szállítás fejlődésével az elmúlt évszázadban elfeledkeztek e technikákról, korunkban azonban reneszánszukat élik, s az egykori farmerek leleményességének terméke immár Európát is meghódítani látszik. AZ ELSŐ BÉCSI SZALMAHÁZ
49180-8028-hk54-3-d00003A8B926d3e85d42d.jpg 
49181-8029-hk54-4-d00003A8C04ae56aa4c53.jpg
49182-8030-hk54-5-d00003A8D3bdc37a7156c.jpg Az osztrák Karen Allmer és Florian Macke egy sűrűn lakott városrészben teremtett értékes lakóteret magának, aránylag kis anyagi ráfordítással, jellemzően önerővel. A tetőfedés, az asztalosmunka, a padlórakás és a lakatosmunka mind saját kezűleg és baráti segítséggel készült. Számításaik szerint ezzel az építési költségnek közel huszonnyolc százalékát spórolták meg. A tetőteres, egyszintes épület udvari földszintjén garázsokat, az emeleten 180 négyzetméteres hasznos alapterületű lakást és műtermet alakítottak ki. Az erőforrások hatékony kihasználása és a gazdaságosság a teljes tervezési folyamatban meghatározó volt, s az építés ökológiai átgondoltságára jellemző, hogy hőszigetelésként szalmabálát használtak. Ami mellett nemcsak ökológiai érvek szóltak, hanem a méltányos ára és különleges épületfizikai tulajdonságai is – a rendkívül jó hőszigetelés és páratechnika -, valamint magas térfogatsúlya, ami a hangszigetelésben segít. BONTOTT ÉPÍTŐANYAGOK A környezettudatos építésben az egyszer használatos, biológiailag lebomló építőanyagok mellett a többször felhasználhatóknak is komoly jelentőségük van. Természetesen nem a meglévő épület gépi bontással történő útalappá silányításáról beszélünk, hanem az építőanyag minél teljesebb újrafelhasználásáról. A régi építőanyagok gyakran jobb minőségűek mai utódaiknál, s nem ritkán olyan értéket képviselnek, amelyet méltán nevezhetünk architektúrának. A kézzel bontott építőanyagok minőségükkel és megjelenésükkel egyaránt letűnt korok ma is élő (mondhatjuk: örök) építészeti kultúrájáról árulkodnak. Az erre szakosodott kereskedésekben a pecsétes- és dísztégláktól, a gazdag formavilágú burkolólapokon keresztül a míves kerítés- és fémszerkezeteken át az épületszobrászati alkotásokig sok olyan darabot találhatunk, amelyek gyári formai utánzatai ma is a boltok polcain vannak – csak éppen kevésbé időtálló matériából.
49184-8032-hk55-1-d00003A8E62847b8cb1e3.jpg E régi anyagok talán nem tükrözik korunk modern funkcionális, gazdasági és formai igényeit, ám minőségükben még mindig állják a versenyt. Sitt-telepeken való lerakásuk, útalapba bedarálásuk ökológiai és művészeti/építészeti felelőtlenség.
49183-8031-hk54-2-d00003A8F4c403d644150.jpg 
49185-8033-hk55-2-d00003A90316de32de251.jpg SAJNOS… Sajnálatos módon Magyarországon mindkét említett anyagcsoport – a természeti anyagok és a bontott építőanyagok – használata a jogi szabályozás elégtelen volta miatt gyakran ütközik építéshatósági akadályokba. A negatív döntésekben esetenként emberi tényezők is szerepet játszanak – maradiság, gyávaság, tehetetlenség -, ám a gyakorlatban megvalósult jó példákkal is találkozunk.
49186-8034-hk55-3-d00003A9182def809762a.jpg Ez utóbbi tény ad reményt arra, hogy a témában születő előadások, cikkek nem halnak el pusztába kiáltott szóként, s hogy nem is csak a civilekre, hanem az ő igényeik nyomán a rugalmasabb, jó szándékú hivatalnokok szemléletére is hatnak. Viszont az érdeklődőknek addig is érdemes a témában jártas „zöldépítészhez” fordulniuk, aki minden gyakorlati és elméleti kérdésben, valamennyi felmerülő ügyben – a minősítéstől és a szakértői bizonylatok beszerzéséig – a segítségükre tud lenni. További információ: [email protected]; www.allmermacke.at Szöveg: Varga Illés Levente, Bors Edit A sorozat további részei:
