Ez a rendhagyó ház, a Kossuth-díjas építész otthona szinte magától értetődően rendhagyó cikket „vont maga után”. Méghozzá mindjárt kettőt, belőlük áll össze az a kép, amely minden különlegessége ellenére pontosan idézi fel a neves építész alkotói és emberi tulajdonságait, s természetesen azt a házat is, amely ma otthonául szolgál.
– Gyuri drága! Te ilyen játékos kisfiú lettél? – szakad ki belőlem az első meglepetés nyomán Vadász György színes építőkocka stílusban elővezetett, új otthonában. Amire a Nagy Építész, a Mester harsányan azt rikkantja felém, a levegőben, szájmagasságban megállított pálinkáskupicájának pereme fölött: – Ne felejtsd el drágám, hogy a szellemem kétéves! Amire csak azt lehet mondani: nincs is jobb kor annál! Ami magát az interjút illeti, az, bizony, elmaradt. Először azért, mert az örökmozgó, ide-oda cikázó, élete párjával almát és banánt szakajtó
Mesterrel lehetetlen egyszerre fotózni és beszélgetni – írni meg nem akar -, s mire a képek elkészültek, már csak a „civil dumához” maradt kedvünk. Másodjára meg arra gondoltam: ha már a ház ilyen szívderítően rendhagyó, hadd legyen az a szöveg is. Hagyjuk az „átlós elrendezést” és a „10 centi szigetelést”, az álmélkodást, hogy miért ez a kicsiny, készen vett ház lett az új otthon, inkább örüljünk annak, hogy Vadász György nem csak – szellemi és építészeti értelemben – nagylélegzetű műveket, hanem színes „felnőttgyerek-játszót” is tud teremteni. Persze nem egyedül, hanem a gondot és örömöt vele megosztó, a színek világában és a lombkoronákban egyaránt otthonosan mozgó ifjú feleségével, aki, noha jómaga is művész, történetesen festőművész, a nevét az ő „Gyurija” mellett mégis csupa kisbetűvel írja, így: vészabónoémi.
És akkor megérkezett az ihletett gondolat: hiszen van Vadász Györgynek egy Vadász Bence nevű – ugyancsak Ybl-díjas – „kisfia”, aki remekül ír, és akivel összeesküvést szőni, mint kiderült, nem oly nehéz. Hát így született meg a szokványos cikk helyett ez a „szokványtalan”: az Apám háza című szép meglepetés. Bors Edit Apám háza … Szóval, komolyan mondom, ekkora marhaságot még életemben nem láttam! Egyrészt olyan kicsi a házikó, hogy el se lehet férni benne, például nincsen benne 60 m2-es nappali, vagy legalább egy konditerem, ami azért minimum! Akkor például sehol egy gipszstukkó, vagy valami, vagy legalább egy magasfényűre polírozott, kubai márvány burkolatú előcsarnok. De nem! Fehér falak, fehér ajtók, fehér kőporcelán, minden világos és tiszta! De hát kinek kell ez?! Ezt még egy gyerek is meg tudná tervezni!
Sehol egy guszta lesarkítás, visszakontyolás, vagy íves fal, boltív, ami olyan édi! Minden szoba kicsi, hagyományos és szögletes, minden tér összekapcsolódik, minden ajtó nyitva, mindenütt fény és árnyék – tisztára, mint egy óvoda, kár, hogy nincsenek pöttyös labdák és mackók szétszórva a padlón! Hát nem, nem és nem! Mert mindig a játékosság, a vidámság, az egyszerűség, blablablabla…! Na és a képek! Mindenütt a képek – azok a színes képek -, meg a könyvek, az a sok könyv, mert ugye a festészet, meg a költészet – na persze! -, de persze sehol egy hifitorony vagy egy plazma-tévé! Na és kívülről ahogy kinéz! Hát esküszöm, egy vicc! Piros, kék, zöld színek, kisablak, nagyablak, komolyan, röhögnöm kell! Színes fadobozok halmaza – elvarázsolt „kiskastély”, mit mondjak… de hát miért nincs timpanon vagy minimum ballusztrád-sor, kérdem én! Vakolat és színesre festett fa, színes zsalugáter és színes pergola, színes falépcső.
És színes fa teraszok, mint elszórt, színes „vásznak” a füvön! És ahogy nézed, hirtelen csoda történik, mert összeáll a különálló kis részletekből egy furcsa, bolond kompozíció – mint egy térbeli „naiv” festmény! Az lehetne a címe: „A vasorrú bába kunyhója”!
És ha már így felépült ez a kis színes, liliputi város a szentendrei domboldalon, Gross Arnold szellemében – hát nem bánom, francba a plazma-tévével, fenébe a párkányokkal, frízekkel és a masszázs-kádakkal, már nem is érdekel az építészeti elmélet -, éljen a vidámság, éljen a 36 db-os színesceruza-készlet, éljenek a boldog őrültek! „Mostan színes tintákról álmodom…” Vadász Bence , építész
