Egy négyfős család otthona ez az andornaktályai családi ház, melyet olvasónk saját maga alakított át és rendezett be: a régiségek, a festmények és a képek szeretete köszön vissza minden helyiségében.
Egy véletlennek köszönhetően vált Ipacs Éva és családja otthonává a Heves megyei Andornaktálya szívében lévő lévő ház. Éva ebben a kis faluban nőtt fel, de az egyetem után Egerben kezdte meg önálló életét. De nem tudta megszeretni a városi létezést, alig néhány év után visszavágyott szülőfalujába. Azon kapta magát, hogy elkezdett eladó ingatlanokat keresni Andornaktályán. A meghirdetett házak mindegyikét meg is nézte, de egyiket sem találta megfelelőnek. Már épp feladta volna a keresést, amikor az egyik közeli utcában meglátta, hogy eladóvá vált az a ház, amire jól emlékezett fiatal korából. Egyetemista volt, amikor a ház 1996-ban épült és ismerte is a tulajdonosát. “Azonnal megéreztem, hogy ez a hely lesz az otthonunk” – meséli a sorsszerű történetet, melyben végül két hét leforgása alatt a házra cserélte lakását a család.
Színekkel adott impulzust a tereknek
Éva már beköltözésükkor sok változtatást hajtott végre a házon. Falakat bontatott ki, hogy a szűkös terek kinyílhassanak és átjárhassa azokat a fény, ajtókat vett ki, hogy még tágasabb lehessen a tér. Azt is tudta, hogy ha a terasz tejüvegét átlátszóra cseréli, a kerttel való kapcsolat minősége is megváltozik. Ekkor azonban a falak még maradtak fehérek…

Később úgy döntött, az étkezőből és a konyhából nyíló ajtókat zöldre festi, majd az étkező székeit is különböző színekre mázolta át – innen pedig már nem volt megállás. „Elkapott a lendület” – emlékszik vissza a gyermekvédelemben dolgozó Éva, aki mindenféle előképzettség nélkül vágott bele a lakberendezői feladatokba. Az eredmény pedig egy bájosan eklektikus, meleg, hívogató otthon lett! Itt a régiségek és bárki által megvásárolható, tömeggyártásban készített bútorok egyaránt találhatók.

Alapelve az volt, hogy nem feltétlenül szükséges drága, egyedi dizájnbútorokat vásárolni, ha van valami ami el tudja terelni a figyelmet a bárki által megvásárolható tárgyakról. “Az étkezőben és a nappaliban található könyvespolcokat én festettem le, akárcsak az étkező székeit: ezeket a bútorokat mind szinte fillérekért vettem” – mondta el.

A ház lelke képeken és tárgyakon keresztül érint meg
Abban, hogy a házbelső ennyire egyedi legyen, nagy szerepe volt Éva régiségvásárok iránti szenvedélyének is: már az átalakítások kezdetén tudta például, hogy galériafalat is szeretne kialakítani, végül három helyen, az előszobába, a nappaliba és a hálószobába is készült ilyen.

“Képimádó vagyok kiskoromtól kezdve, rendszeresen járok régiségvásárba. Ha olyan képet látok meg, ami megszólít, elkezdek rá alkudozni és megveszem. A portrékat szeretem a legjobban, a legtöbb kép a házban ilyen” – meséli a festményekről vendéglátónk. A régiségeken és a festményeken kívül a könyvek jelenléte is hangsúlyos otthonának enteriőrjében. Éva azt mondja, szintén gyermekkori szerelem számára az olvasás, a könyveket pedig mint tárgyakat is nagyon szereti. Ennek köszönhetően sok könyv és könyvespolc került otthonába, sőt, még az emeletre vezető lépcső melletti falat is könyvmotívumos tapétával dekorálta.

Lakberendezés: a hobbiból izgalmas hivatás lehet
A házban rajta kívül férje, László, valamint fiai, a 6 éves Andris és a 14 éves Bálint él: a gyerekek is örülnek annak, amikor szobáikban éli ki lakberendező hajlamát, nagyfia íróasztala fölött is az általa válogatott képek sorakoznak a falon.

“A gyerekek is meg vannak áldva szépérzékkel: látják azt is, hogy én mindig rendezkedem, pakolok. Szoktunk is közösen lakberendezési magazinokat nézegetni” – mondja Éva. Olvasónk gyerekkora óta érdeklődik a lakberendezés iránt: az, hogy otthonuk most a Lakáskultúrában jelenik meg, nagy vágyát váltja valóra és lökést is adott neki ahhoz, hogy komolyabban elkezdjen foglalkozni a területtel.

“Gyerekként a Lakáskultúrából vágtam ki olyan képeket, amik tetszettek, aztán kockás füzetbe ragasztottam őket: ezt már hatéves koromban elkezdtem. A végső lökést a lakberendezés irányába az adta meg, hogy most megjelenhet az otthonunk a magazinban. Jelentkeztem egy lakberendező iskolába.”

Saját otthonában még egy utolsó változtatást szívesen végrehajtana, emeleti nappalijuk jelenlegi téglamintás tapétáját szívesen cserélné le valódi téglafalra, de most már az a célja, hogy az iskola elvégzését követően ne saját házában alakítson át ezt-azt, hanem szakemberként tudjon segítséget nyújtani a lakásátalakítást tervezőknek.

A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!