„Amellett, hogy teljes szívemből imádom a művészetek valamennyi műfaját, a festészetet, szobrászatot, zenét és színházat, és azt gondolom az emberiség legnagyobb felfedezései közé sorolhatók, mégis azt kell mondanom, mind közül az építészet a legfontosabb” – nyilatkozta Santiago Calatrava a New Yorker című napilapnak.
Álomotthonok rovat cikkei
2077 cikk
Tetőtér tetőterasszal
Lassan húsz éve annak, hogy német vendéglátónk, aki mellesleg építési vállalkozó, beleszeretett Budapestbe, pontosabban a belvárosba, még pontosabban a belváros régi házainak padlás-, illetve tetőterébe . Olyannyira, hogy vállalva az embert próbáló engedélyek beszerzését, egymás után építi be a kihasználatlan tetőtereket, s parádés lakásokat, loftokat teremt bennük.
Ketten félszobában
Fruzsi és Bence a közelmúltban költöztek édesanyjukkal az egyik gazdagréti panelház egy plusz két félszobás lakásába. A háromtagú család úgy osztotta el a helyiségeket, hogy a nagyszoba lett a nappali, s az egyik félszobába a szülői háló, a másikba pedig a 13 éves Fruzsi és a 11 éves Bence gyerekszobája került.
Fehér és pasztell
Izgalmas kaland a vakrandevú, amikor egy férfi és egy nő úgy beszél meg találkozót, hogy előtte soha nem látták egymást. Egy ilyen légyott tele van meglepetéssel, és persze rizikóval, hiszen nagy csalódással is végződhet. Legalább ennyi kockázatot rejt magában a „vak” lakberendezési megbízás is.
Garzon a város fölött
Vendéglátónk, Dorka emlékezete szerint mintegy tíz alkalommal költözött bérlakásból bérlakásba, pedig még csak a húszas éveit tapossa. A legutolsó bérelt garzonját a közelmúltban adta föl, mert végre saját lakást vett.
Olasz bútorok, franciás elegancia
Szeged egyik legromantikusabb részén, a Holt-Maros partján találtak családi házat vendéglátóink és már az első pillanatban felmérték, hogy a ház alapos átalakítás, felújítás, bővítés után válik majd igazi otthonukká.
Táncosnő civilben – Látogatóban Rózsa Csillánál
Rózsa Csilla első önálló lakásában, édesapja hajdani irodájában él. Kedveli a változatosságot, ezért több helyiség felújítását és a falak átfestését tervezi a jövőben.
Vidékies stílus, franciás könnyedség – Pesten
A „french-country” stílusban kialakított budapesti lakás franciás könnyedséggel talált bérlőre. A hirdetésre véletlenszerűen jelentkező gall házaspár azonnal beleszeretett a látványba, mely saját hazájuk vidéki hangulatára emlékeztette őket. A teljes riport a Lakáskultúra márciusi számában.
Lakásfelújítás titokban
A Buda közeli településen építette föl kétszintes családi házát vendéglátónk néhány évvel ezelőtt. Nemrégiben úgy döntött, hogy otthona átalakításához lakberendező segítségét veszi igénybe, s a lakásfelújítás titokban történt…
Lakásmese a nyolcadik kerületben
A nyolcadik kerületi lakás értékes építészeti adottságait felfedezve döntött úgy a tulajdonos, hogy visszaállítja eredeti állapotába a nyílászárókat s gyönyörű textilekkel ad hangsúlyt nekik. A szobákban szinte nincs két azonos stílusú bútor, a jó válogatás, a hasonló minőség azonban harmóniába simítják az eklektikát.
