Van Pilisborosjenőn egy elvarázsolt birtok, amely épületeivel, különleges földrajzi adottságaival semmiféle stílushoz, izmushoz sem sorolható. Már a fekvése is rendhagyó, megközelítésére csak azok vállalkozzanak, akik jó egészségnek örvendenek, ugyanis a szóban forgó épületet egy festői völgyet két oldalról lezáró magaslatra telepítették. A dolog pikantériájához tartozik, hogy a bejárattól a házig eljutni egy komolyabb hegyi túrával ér fel.
A birtok története sem mindennapi, azonban ennek ismerete nélkül nehezen értenénk meg a látottakat. Az épületet 1973-ban emelték a Budapesten ebben az időben már betiltott Orfeo Együttes alkotóközösség művészei, akik miután a fővárost elhagyni kényszerültek, olyan helyet kerestek, ahol a figyelő szemek elől némileg rejtve, észrevétlenül folytathatták addigi tevékenységüket. „Telepüket” úgy építették, hogy ott színielőadásokat is tarthassanak, a fellépő színészek és a hozzájuk csatlakozó képzőművészek – egyfajta kommunába rendeződve – rövidebb-hosszabb ideig itt is laktak. Mivel pénzük alig volt, szinte mindent házilagosan, illetve a helyi mesterek bevonásával építettek. A ház tégláit maguk készítették, mészkőből, belül földdel, az ajtókat és ablakokat saját kezűleg faragták. Képzőművészek alakította belső tér A ház egészét képzőművész lakói szellemisége határozta meg. A mennyezetet és a bútorok némelyikét Stuiber Zsuzsa grafikus díszítette, a bútorok Szalma János és Fábry Péter grafikus, valamint Malgot István szobrász keze nyomát dicsérik. A konyhaberendezést később Oláh Szilvia festette át. A népi díszítőművészet elemeit korabeli színhasználattal ötvözték, de merítettek az afrikai törzsi hagyományokból is. Természetesen az eltelt évtizedek nem múltak el nyomtalanul e ház fölött sem, egykori lakói közül ma már senki sem lakik itt, sőt a tulajdonosok is megváltoztak. Szerencsére olyan emberek vették meg a birtokot, akiket éppen a hely szellemisége ragadott meg, így eszükbe sem jutott, hogy az addigi koncepción változtatva, esetleg mindent ledózerolva, pusztán a hely nagyszerű lehetőségeit kihasználva fogjanak bele egy új építkezésbe. Míg a korábbi emeletek alaprajzát szinte változatlanul hagyták, addig a legfelső szint már némiképpen más elgondolások alapján készült. Ide följutva egyetlen hatalmas térben találjuk magunkat, ez lett az egyik legnagyvonalúbb lakás. A nappali, háló, konyha, étkező egyetlen nagy helyiségbe került, a hátsó, némiképpen szeparált traktusban a házigazda több munkahelyet magában foglaló irodája és a fürdőszoba található. A ház felső ablakaiból a Pilis csodás panorámája tárul a néző elé, akire minden irányból és minden napszakban újabb csodák várnak. Az egykori színházterem melletti területen erdélyi ácsok dolgoztak, a könyvespolcokat, szekrényeket, különféle deszkából készült beépítéseket Malgot István tervei alapján alakították ki. A házat újabb motívumokkal gazdagította Döbröntei Zoltán festőművész és Lukáts Katalin. Pék Mihály konyhabútort, étkezőasztalt, székeket, Koller Ferenc szobrász különleges fürdőszoba-berendezést kreált. A házat jelenleg több család lakja, a felső szinteket egy értelmiségi, szabadfoglalkozású pár, az alsóbb részeket egy kisgyerekes család. A lakások között ma is nyitott az átjárás, a lépcsőházra „fölfűzött” terek között szabad a közlekedés. A nagy mű, a ház külső és belső fejlesztése természetesen ma sem fejeződött be, napról napra történik valami, alakul, változik, szépül. Tiszteletre méltó tulajdonosainak, lakóinak hozzáállása, ahogy ezt az egykor forradalminak álmodott, azóta talán kicsit „lehiggadt” életformának helyet adó épületet ma is a legnagyobb tiszteletben tartják, gondozzák, bővítik. A telep „életben maradása” és megújulása fontos üzenetet is tartalmaz, aminek lényege, hogy az egyes korszakok értékeit érdemes megőriznünk, ápolnunk és fejlesztenünk.
