A nyüzsgő Párizsból elvágyódó házaspár Burgundiában, egy természetvédelmi területen talált új otthonra. A múlt század elején épült házat saját igényeik szerint átalakították, de a tervezésnél az előszoba megmaradt cementlap burkolata volt a kiindulópont. Nyugodt, kreativitásra serkentő életteret teremtettek az ódon falak között.
Cécile és Benjamin évtizedek óta Párizsban élt, de már egy jó ideje tudatosan kerestek egy nyugodt, csendes helyet, ahol feltöltődhetnek és lelassulhatnak, ahol szabadidejüket eltölthetik majd.
Beleszerettek a hegyekkel-völgyekkel borított vidékbe
„A fővárosban éltünk, és mint sokan mások, mi is a zöldbe vágytunk, így hétvégén gyakran kirándultunk vidéken. Aztán felmerült az ötlet, hogy vehetnénk egy saját nyaralót” – meséli Cécile. 2013-ban egy ilyen kiruccanás során jutottak el a Lyon és Párizs között nagyjából félúton elterülő Morvan Nemzeti Parkba. A természetvédelmi területe egy hegyekkel, völgyekkel tarkított gránitfennsík, amelyet sűrű erdőségek borítanak. Burgundiában járunk, autóval könnyen elérhető helyen, mégis távol a civilizációtól. Mivel Cécile és Benjamin éppen ilyen békés, háborítatlan környezetről álmodoztak, nem hezitáltak, azonnal eldöntötték, hogy itt lesz az új lakóhelyük. Már csak a megfelelő házat kellett megtalálniuk.
A tanár háza Burgundiában
A fiatal pár hozzáértő szemmel nézegette az eladó ingatlanokat. Jó néhány hétvégét töltöttek keresgéléssel, de nem adták fel, és végül tényleg rábukkantak álmaik házára. A polgári ízlést tükröző kőépület azonnal kitűnt a vidékre jellemző paraszti otthonok közül – mint kiderült, az 1900-as években emeltette egy tanár a családja számára. A természeti környezet és a telek kivételes fekvése, a szelíden hullámzó dombok látványa pedig egyenesen lenyűgöző. A házaspár rögtön beleszeretett az ingatlanba, tétovázás nélkül megvették, kis idő múlva pedig kezdetét vette egy többéves projekt, amelynek során beletanultak a felújítással járó munkákba.
Olyannyira megkedvelték a kreatív kétkezi tevékenységeket, hogy mind a mai napig szívesen foglalkoznak régi bútorok restaurálásával, átalakításával. „Az első évben nem nyúltunk semmihez, mert előbb meg akartuk ismerni a tereket, hogy a tapasztalataink alapján tervezhessük át. Eredeti állapotában használtuk tehát nyaralóként, és így valóban könnyebben hoztuk meg a döntéseket – mondja Cécile. – Fokozatosan körvonalazódtak az elképzeléseink, és világossá vált, hogy igen komoly átalakítás áll előttünk.”
Egy év után vágtak bele a teljes belső átalakításba
Úgy határoztak, hogy teljesen megváltoztatják a helyiségek elrendezését. Lényegében csak a négy külső fal, a födém és a tető maradt a helyén, illetve megtartották az eredeti előszobát, az építés korából származó cementlap burkolatával együtt.
A bontást nagyrészt saját maguk végezték. Az egyébként is bonyolult feladatot tovább nehezítette, hogy a feleslegessé vált építőanyagot viszonylag messze kellett szállítaniuk. Azonban ez sem vette el a kedvüket. Cécile a meghagyott előszobát tekintette kiindulópontnak, amikor újratervezte az alaprajzot. A beépített tetőtérbe vezető lépcső a földszint hátsó részére, a régi fürdőszoba helyére került. Az előszobától jobbra – ahol korábban a konyha, egy tároló és egy hálószoba volt – létrehoztak egy tágas társasági teret, amely magában foglalja a nappalit, a konyhát és az étkezőt. A bal oldalon, a hajdani nappali és ebédlő területén alakították ki a fő hálószobát a hozzá tartozó fürdőszobával.
A felső szinten elfért egy dolgozószoba és egy saját fürdőszobával rendelkező vendégszoba is. Az új elosztás kifejezetten kényelmes, és tökéletesen igazodik a pár életmódjához. Cécile annyira belejött a munkába, hogy hamarosan saját vállalkozást indított, a lakások ergonómiájával foglalkozó CBGS stúdiót.
A teljes felújítás közel nyolc évig tartott, ám ez nem csoda, hiszen szinte mindent saját kezűleg végeztek. Szakembert csak a födémek és a lépcső megépítéséhez, a tűzhely bekötéséhez, valamint az ajtók beállításához hívtak, egyébként a falak szigetelésétől a függönyök megvarrásáig mindent Cécile és Benjamin intézett. A férj még a villanyszerelői és vízvezeték-szerelői szakmát is kitanulta.
Szinte minden munkafázist maguk végeztek
„A ház inkább városi jellegű, így eszünkbe sem jutott a country stílus felé indulni a berendezésnél. Szerintem kulcsfontosságú az épület és a belső tér harmóniája, éppen ezért egyszerű, letisztult enteriőrben gondolkodtunk, amelyet régi vagy régies elemek tesznek lakályosabbá, karakteresebbé. Ilyen meghatározó hangulati elem az előszoba patinás cementlap burkolata, valamint a bejárati ajtó feletti díszítés” – mutatja a tulajdonos a látványos megoldásokat.
A színek kiválasztásakor is ezt tartották szem előtt; a palettát a fehér és a zöld uralja, amelyekhez visszafogott természetes árnyalatokat társítottak. A felső szinten a domináns fehér felületek kiemelik a látszó tölgyfa gerendák szépséget. A kreatív tulajdonosok életük nagy ajándékának tartják, hogy rátaláltak erre a paradicsomi helyre, egyaránt imádják a vidéket, valamint a saját igényeik és ízlésük alapján kialakított házukat. Régi barátaikat sem kell hiányolniuk: mivel kényelmes vendégszobával várják őket, mindenki örömmel jön hozzájuk látogatóba.
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!