A tulajdonos lelkesedésének, gazdag bútor- és kiegészítőgyűjteményének, a világos koncepciónak és a hozzáértő szakembereknek köszönhető, hogy teljesen újjászületett ez a lakás, amely jelenleg két egyetemista otthona.
A lakás eredetileg igen rossz állapotban volt, ezért a tulajdonos úgy döntött, a felújítását és a berendezését tapasztalt szakemberekre bízza. Wein Krisztina és Lukács Juli lényegében szabad kezet kapott a megbízótól – a feszes költségvetési kereteken belül – egy két egyetemista számára megfelelő otthon kialakítására.
– Először dolgoztunk együtt a megrendelővel, és kimondottan élveztük a közös munkát – meséli Wein Krisztina. – Bár a tulajdonos külföldön él, aktívan részt vett a tervezésben, ráadásul kiderült, hogy rengeteg bútort és kiegészítőt halmozott fel, mivel régóta szenvedélye a lakberendezés. Mi örömmel válogattunk a gyűjteményéből, sőt egyes darabokat ő maga festett át a javaslatunkra.
Kezdettől fogva duplakomfortos lakásban gondolkodtak, így a fő kihívást a megfelelő számú és méretű helyiség kialakítása jelentette. Az egységesség és a tér optikai nagyítása érdekében mindenhol egy jó minőségű, szinte fehér laminált padlót használtak, kivéve a fürdőszobákat.
– Mivel nem nagy az ingatlan alapterülete, szükség volt kompromisszumokra az új alaprajz kidolgozásánál – magyarázza a szakember. – Végül a konyha-étkező-nappali hármasát az egyik szobában helyeztük el. Egy család számára ez nem lenne ideális közösségi tér, hiszen több személy nem tudna igazán elkülönülni a nappaliban, de a jelenlegi körülmények között jó megoldásnak bizonyult.
A cikk folytatását, valamint a lakásról készült képeket keresd a januári Lakáskultúrában!