A cikkben szereplő két tervező, bár mentalitásuk sokban különbözik egymástól, egy dologban tökéletesen egyetért: mindketten szinte mániákusan vonzódnak a fához mint alapanyaghoz, s ennek megfelelően folyamatosan alkalmazzák is munkáikban.

NILS HOLGER MOORMANN, a karakteres bútorairól elhíresült vállalkozó A németországi Aschau egyik öreg istállójában általában nagy a sürgés-forgás. Holger Moormann rendezte be itt főhadiszállását, ahol a formatervezők szinte egymásnak adják a kilincset. A tulaj minden jó ötletre kíváncsi, ami azonban nem jelenti azt, hogy kritika nélkül el is fogadná őket: a tervek csak formatervezési részlegének szigorú zsűrijén át juthatnak be a műhelybe. De ő maga is mániákus ötletelő, kalandos utazásai során – Madagaszkártól Mongóliáig – gyűjti és kutatja az érdekességeket. A hozzá érkező tervek néha évekig csiszolódnak, és csak akkor kerülnek gyártásba, ha a termék minden szempontból tökéletes. Az innen kikerülő darabok egytől-egyig karakteresek, műszakilag és formailag egyaránt. Adódnak is ebből néha összezördülések, ugyanis az „izgágább” formatervezők némelyike sokallja az átfutásra szánt időt. Mindenesetre az eddigi sikerek Moormannt igazolják. További információk: www.moormann.de Erika modulszisztéma A cég legújabb alkotásainak egyike ez a modul elemekre alapozott konyhaberendezés. Az egyszerű, polcos szisztéma segítségével gyerekjáték a konyhaépítés.
50770-9783-24-2-334-d00003ECA80a103ca0ed6.jpg
50771-9784-24-4-d00003ECBe7fd89bdeda1.jpg
Olvass és élj! Szellemes és nagyon eredeti ez az egyetlen tárgyban több funkciót megtestesítő bútor. Első ránézésre az embernek olyan érzése támad, mintha a tengerparti strandokról ismerős napozókosarat, a zongorát megvilágító lámpákat és a kisasztalt boronálták volna össze. A kétszemélyes ülőbútor hátfala nem más, mint könyvespolc, a lecsapható asztallapok pedig a polcokat lezáró ajtók.
50778-9791-24-3-d00003ECC1900d083ebe8.jpg
Kant íróasztal Az öröké rendetlen dolgozóasztalnak üzen hadat a Boge & Frey páros tervezte bútor: az asztal végében vályúszerűen kialakított tárolóban áttekinthetően sorakoznak a munkához nélkülözhetetlen tárgyak és segédeszközök.
50772-9785-26-1-d00003ECD3270664f2d36.jpg
PHILIPP MAINZER, a tölgy „újrafelfedezője” 1995-ben, amikor a fiatal formatervező és gyártó, Philipp Mainzer első tölgyfából készült asztalkollekciójával színre lépett, döbbent csend fogadta a piacon. Akkoriban ugyanis a rusztikus hatású tölgy egyáltalán nem számított szalonképesnek. „Nem elég, hogy egy ilyen durva anyagot választ, de a felület egyenetlenségeit még szándékosan hangsúlyozza is” – hangzott a kritika. Mainzer viszont, aki egy parketta kereskedésben szeretett bele ebbe az anyagba, úgy látta, hogy a tölgy erőt és energiát sugároz, amelyet speciális felületkezeléssel és olajozással még tovább fokozhat. Az anyag tulajdonságai nagyban meghatározzák a belőle készíthető formákat is: a tölgyhöz egyszerű vonalvezetés, visszafogott forma illik, hiszen a bonyolult alakzatok elvonnák a figyelmet az anyag szépségéről. Az elmúlt tíz évben a Frankfurt közeli székhelyű cég sikert sikerre halmoz. Hol vannak már az egykori, negatív kritikák…
50773-9786-26-2-d00003ECEf23da1a9ed4d.jpg
Mesa nyugágy és törülközőtartó Az egyre nagyobb sikerű wellness-termek számára készült ez az együttes; anyaga diófa.
50774-9787-26-3-d00003ECFabf0cc4bcaa0.jpg
Kast Een tároló Hans de Pelsmacker neve fémjelzi ennek a gardróbszekrénynek a designját, amelyhez tölgyet és alumíniumot választott. Felületét szemcsésen alakította és olajjal kezelte.
50775-9788-26-4-d00003ED0ade28e2c8eed.jpg
Alex kisasztal és ülőke A praktikus kisbútorok tölgyből, dióból vagy juharfából készülnek, felületüket olajozzák. A design Philippe Allaeystől származik. Pad és asztal egyben
50776-9789-26-5-d00003ED13ef5523b3da6.jpg
Hans de Pellsmacker tervei alapján, olajjal felületkezelt tölgyfából készült ez a szellemes bútordarab, amely két személynek biztosít ülő, kávézó, beszélgető lehetőséget. Ez az ötletes megoldás ideálisan használható kis lakások berendezéséhez.









