A Balaton-part legnagyobb műemlék kúriája ma szebb, mint valaha. Értékmentő tulajdonosai jóvoltából a hányattatott évtizedek rossz emléke lassan feledésbe merül. A házban bolyongó zaklatott szellemek végleg megnyugszanak és barátságot kötnek az épületbe érkező vendégekkel…
– Hegy mögötte, víz előtte! – jellemzi tömören az épületet Pósvári Gábor tulajdonos, akinek nagy álma vált valóra az ingatlan vásárlásakor. Akkoriban épp a sokadik költözésen volt túl a negyedik gyermeküket váró család. Naponta útjukba esett a romos épület, mely a copf stílusban díszített szimmetrikus homlokzatával, barokkos vonalú iker-oromfalával, kétszárnyú kapuzatával szinte rátelepedett az Arácsot és Csopakot összekötő útra. Levéltári iratokból megtudták, hogy a 18. század végén épülhetett kisnemesi kúriához egykoron egészen a vízpartig érő hatalmas szőlőültetvény tartozott, s a bolthajtásos zárt tornácos, tömzsi kőoszlopos házban a magyar népi építészet egyik gyöngyszemére találtak rá.
Vételi szándékuktól nem riasztotta el őket az épület kaotikus múltja sem, pedig a gyakori tulajdonosváltás, az államosítás és kényszerhasznosítás enyhénszólva sem használt az állagának. Aktuálisan épp öregek otthonaként működött, mikor Gáborék beköltöztek az egyik épületszárny emeleti lakrészébe. A művészetekre fogékony házaspárnak hamar szenvedélyévé vált a kúria múltjának megismerése és szakszerű megmentése.
Talán a történelmi anekdoták, talán a házban csoszogó idős emberek is tehetnek róla, hogy hinni kezdtek a ház szellemeiben, akik holtbiztos jelekkel, rejtélyes zajokkal kommunikáltak velük. A hazajáró lelkek éjszakai neszezése akkor csillapodott, mikor a ház átmeneti állapota végre jó irányba fordult. 2003-ban a Széchenyi Terv hiteleivel Gábor és párja, Ildikó elkezdhették vágyaik megvalósítását, az épület teljes körű renoválását és hasznosítását.
A hihetetlen mennyiségű erőfeszítés eredményeként – engedélyek beszerzése, tervezőmunka, építési művezetés – három év múlva az újjászületett épület már nyitva állt a turisták és a szállóvendégek előtt. A példás felújítást Podmaniczky-díjjal jutalmazta Ráday Mihály, aki a kúria néhai és végleges állapotáról is dokumentumfilmet forgatott televíziós városvédő műsorához.
A tulajdonosok azonban nem fürdőztek sokat a dicsőség fényében, nem álltak meg a renoválási munkáknál. Terveik szerint ma is folyamatos kulturális pezsgést generálnak az ódon falak között, mely programok a nyári főszezontól függetlenek. Cultura Animi művészeti alapítványuk jóvoltából – mellyel fiatal kortárs festőket juttatnak nyilvánossághoz – rendszeres kiállító felületté alakulnak a kúria falai. Ottjártunkkor épp a zirci művészeti gimnázium tanárának, Hegedűs B. Piros festőművésznek színes absztrakt képeit helyezték el az étkezőben és a pincegalériában. Így a már legtöbb magyar és idegen nyelvű turisztikai útikönyvben szereplő Gombás Kúria nemcsak egy történelmi időutazással felérő szálláshely, de kulturális találkozási pont is, melyben idén először író-olvasó esteket szerveznek a házigazdák.
Számomra rejtély, hogy a négygyermekes Ildikó hogyan képes a kúria összes helyiségében celebrálni a makulátlan tisztaságot, a keményített abroszokat, az illatos ágyneműket, a friss virágcsokrokat, sőt még a lefőzött kávét is, mialatt a vendégek kizárólag mosolyogni látják. Minden bizonnyal a nagycsaládot ellátó nagymamája mellől tanulta a szívből jövő vendéglátást, melyet vendéglátós iskolákban tökéletesített. Jövőbeli tennivalóikat Gáborral kéz a kézben tervezik: szabadkéményes nyári konyhát építenek, s az eredeti freskókkal díszített szoba hasznosítása is előttük áll.
– Nemcsak életmódot, de véget nem érő munkát is vásároltunk magunknak – hangzik a recepciósként, kertészként vagy szakácsként működő modern nagybirtokosok ironikus vallomása. Velük, sőt vendégszerető szellemeikkel is találkozhat minden kultúrvándor, ha Balatonfüreden át vezet az útja!
