Karolina süteménye

Szöveg: Böjtös Kinga, Fotó: Script Foto
Szerda, 2009. június 24. 10:28

Nyári adoma a fiúkról, akik nagymamájuk édességeire még felnőttként is pontosan emlékeznek. S egy jó kávé mellé tányérunkra rakják naponta a gyermekkor édes ízeit. Mert Karolina nagyi spájza volt a világ legtitkosabb helyeinek egyike – ahogy arra Schindele Péter és Viktor emlékszik.

A színes befőttek, az ízes lekvárok, a mézben úszkáló dió- és mandulaszemek és a csodás édességek állandó izgalomban tartották az iskolából megérkező kisfiúkat, akik maguk sem gondolták volna, hogy a nagymama körül lengedező átható süteményillat örökre meghatározza életüket. S mialatt az unokák elől elzárt területre való besurranás felért egy csodaországi kalanddal, addig a dunsztosüvegek sorakozója, a tészta kelésének pontos ideje, a napi teendők egymásutánisága, azaz a dolgok mindenkori rendje észrevétlenül a vérükké vált. Nagymamánál ugyanis kérlelhetetlen szokások és megcáfolhatatlan tradíciók mentén zajlott az élet. A háztartást ellátó és a családot kiszolgáló asszony az összes részleten rajta tartotta a kezét, úgymint a családfő érkezésekor pontban előkerülő házi papucsok, amit jó előre a sparhelt sütőjébe raktak melegedni, vagy a kis udvar ezerszínű kukacvirágai a hófehér murvakavicsok között és a fegyelmezett gyepszél, amit ollóval igazítottak a járdához itt, Balatonfüred legápoltabb kertjében.



Lépteiket mintha Karolina vigyázta volna akkor is, mikor idegen földről hazatérve valami különleges, lakóhelyükön eddig nem látott vállalkozáson kezdték törni a fejüket. Három éve, karácsony előestéjén megnyitott, nagymamájukról elnevezett kávéházuk a hagyományos vendéglátás hangulatát, a házi készítésű termékek minőségét, a jó társaságban eltöltött idő értékét ünnepli azóta. Saját, szálas teakeverékeikkel, helyben pörkölt arabica kávéjukkal, friss gyümölcsökből készült koktéljaikkal és az otthonosra hangolt enteriőrökkel úgy bűvölik el vendégeiket, hogy azok garantáltan Karolina-függőkké válnak. Majd az ország bármely pontjáról képesek ideutazni a híres méteres kalács, a túrótorta, a vendégváró szelet, a madártej vagy a marcipános almatorta kedvéért, melyek természetesen a nagymama szakácskönyvének féltett receptjei. S míg a cukrászda ízlésesen bútorozott teraszáról szemmel tarthatók a kikötőből kifutó vitorlások és a tihanyi apátság páros tornyai, poharukba a füred–csopaki lankákon érlelt nedűt, Gyukli Gyula bácsi borát tölti a pincér, a Karolina Olaszrizlinget.
Ajánlott cikk címe: Karolina süteménye
Hozzászólások
tr.juti
2009. július 3. 22:56

Nagyon hangulatos, kellemes hely. Ajánlom. Várom a süti recepteket!

Legfrissebb cikkek
Lakáskultúra Online a Facebookon
Print ajánló
Lakótér - 295 inspiráló helyiség

Ön hogyan alakítja ki saját stílusát?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Címkefelhő