Gizella kezei

Szöveg: Böjtös Kinga, Fotó: Script Foto
2009. december 29. 10:31

A harmadik évezred kapujában állva, a szeretet ünnepére várva nagy szükségünk van az oltalmazó ölelésre, mely az isteni gondviseléssel, az emberi összefogással vagy egy kivételes szobrásznő kezei által is megtörténhet.

  gizella-d000100978f5a99e2c0fa.jpg

"Édesanyámhoz is ellátogathatnál" - hangzott a javaslat Kő Boldizsár képzőművésztől, aki színes mese-játszótereivel, álomszerű figuráival még tavaly volt szereplője lapunk Vizitkártya rovatának. Szokásomtól eltérően nem készültem a "művésznőből", kihagytam a műelemzéseket és kritikákat; a Balaton partján járva egyszerűen csak útba ejtettem Boldi mamájának otthonát.

Így jutottam el Péterfy Gizellához, aki nádtetős kenesei házában oly természetességgel fogadott, ahogy naponta betérő vendégeit vagy gyermekeit és unokáit, amikor nyaranta megszállja őt a fővárosból érkező nagycsalád. Egy puha anyai kézzel találkozott az enyém, ahogy művész fiához-lányához, tehetségüket bontogató unokáihoz gratuláltam, miközben a tornácos parasztház udvarán festett hajú szobrok figyeltek a szemük sarkából. Egyesek a nyári balatoni tárlatra várakoztak, mások helyi családok privát megrendelésére készültek. Frivol fruskák, lírai kétévesek, bölcs mosolyú aggastyánok ők, Gizi, a modern korban rekedt reneszánsz udvari festő és szobrász megmintázott, kiégetett, festéssel életre keltett művei. Aztán erősödő sülthal-illat vezetett a kis konyhába, ahol Áprily Lajos és Rembrandt társaságában megittuk a délutáni kávét és a pertut.

  gizella1-d0001009849103e352e21.jpg

Majd az időtlenség díszletei közt szelíd sztájlingolásba fogtunk a kétszáz éves uradalmi erdészház összes szobáiban. Az istállóból lett üvegfalú műteremben elidőztünk a beszáradt tubusok és ecsetek szépségein és leánya, Kő Virág olajfestményén, a saját kezűleg tapasztott kemence mellé párnákat pakoltunk, leporoltuk a gyerekek hajtogatta papírcsodákat. Ázott kutyusok társaságában kivártuk az elvonuló nyári záport az eresz alatt, aztán ajándék sült keszegekkel és jóllakott objektívvel a táskámban elbúcsúztam vendéglátómtól

Ő Erdélybe vette az irányt, hogy a nyári és őszi hónapokat szülőföldjén töltse, ahogy azt harminc éve teszi. Ezalatt én sorra járva művei helyszíneit, találkoztam bronzból és kőből mintázott kezeivel. Az aligai Gizella-szobor tenyeréből forrásvizet szürcsölve és az akarattyai "Harmadik évezred kapujában" című, monumentális kézfejeit csodálva megannyi párhuzamot találtam a művésznő kalandos életével. Mintha évtizedek alatt lassan ő maga is hasonlatossá vált volna hozzájuk: kívülről szívós és kemény matéria, akárcsak a kő, de belül nőiesen lágy, mint a finomra csiszolt szoborhajlatok. S mintha ezek az idővel dacoló kezek az ő sorsát is folytonosan igazgatták volna: mikor hatévesen a színekről álmodva ceruzáit kereste éjszakánként, mikor kiharcolta, hogy "haszontalan" művész lehessen, majd Bernáth Aurél ígéretes tanítványaként végzett a főiskolán. Szobrai, festményei nem könnyen felejthető alkotások. Szembenéznek, mélyünkre látnak és kézen fogva vezetnek vissza a gyerekkor álomvilágába, illatos rétekre, égszínkék egek alá, szüleink kitárt karjába. Majd tovább, vissza a történelmi múlt emberien esendő hősei közé. Írók, költők, zeneszerzők, hadvezérek, akiket még sosem láthattunk hozzánk hasonlóan sírni, nevetni, félni és szorongani saját égboltjuk alatt. Színpompás tájképei, szimbolikus életfái nagy elődök - Szinyei, Csontváry - technikáit rejtik. Monumentális táblaképei, térszobrai, plasztikává domborodó szuggesztív festményei átformálják a nézőt és az adott teret: kórházak, iskolák, templomok, könyvtárak, középületek díszei, Finta József, Makovecz Imre, Novák István építészek munkáiban. Kevés művész képes ilyen együtt gondolkodásra, közös alkotómunkára és kevesen képesek egy időben az egekig szárnyalni és puritán egyszerűséggel a földközelben létezni.


Pár hete, csípős őszi estén visszatértem egy kis fotóválogatásra Péterfy Gizi művésznőhöz. A kis konyha kályhájában már ropogott a tűz, s mialatt Erdélyből hozott tyúkjait a pince rejtekébe hajkurásztuk a zseblámpafénynél, a visszaköltözés terveiről, határon innen és túli, új kiállításairól mesélt. Decemberben Balatonkenesén, a városház előtti területen, a szabad ég alatt betlehemes festett szobrait láthatják az érdeklődők.
Hazafelé autózva a balatoni országút mellett haladva úgy rémlett, a hatalmas kőkezek mintha intettek volna picit felém: Békés ünnepeket és boldog új esztendőt mindnyájunknak!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!
Ajánlott cikk címe: Gizella kezei
Legfrissebb cikkek
Lakótér - 300 inspiráló helyiség