Ha gyerek volnék, én is itt felejtődnék a budatétényi Kerámiapark mesés kertjében és önfeledt játék közben megtanulnám Lőrincz Ágnes keramikus tudományát. Madáretetés, kutyasimogatás, pizzasütés, mesehallgatás és maszatolás közben fejembe másznának a világ fontos dolgai. Hogy honnan is jövünk, kik voltak őseink, milyennek látták a világot, miből és hogyan készültek tárgyaik. Megismerném mindazt, ami a tankönyvekből kimaradt, de mégis kötelező lecke:
a bronzkori kerámiák felületét, az antik világ motívumait, a reneszánsz gazdag színvilágát, az írókázott,
kézi festésű népi kerámiák funkcióját. Megtudnám, mi
a különbség az elektromos és a fás kemencés égetés között és honnan származik a raku kerámia. Mitől olyan jó anyag az agyag, mire való az a sok furcsa szerszám, melyet itt, a kézműves üzletben árulnak. És ha a fergeteges
nyári táborok alkalmával végleg beleszeretnék az agyagmívességbe, le is vizsgáznék belőle itt, a helyszínen. Majd keramikusként tagja is lehetnék az
Artchaika egyesület kreatív művészeinek, akiket az ősi technikák őrzésén és a magyar hagyományok felélesztésén túl a közös kiállítások rendezésére, fesztiválokon és vásárokon való részvételre és az együttes alkotómunkára fog össze
Ágnes, az alapító immár hét éve. Ahogy meséli, őt magát már gyerekkorában olyannyira megragadta a hódmezővásárhelyi fazekasok művészete, hogy azóta sem távolodott el attól. Agyaghoz először a
főiskolai kerámiaszakkörben nyúlt, majd sikeres építészként meseszerű, népies és polgári elemekkel díszített házai kivitelezésénél is ott motoszkált a háttérben a kézművesség szenvedélyes szeretete, a hagyományőrzés ritka képessége. Jó néhány felépült „családi vára” közben újra iskolapadba ült és végleg a keramikusság felé fordult.
Asher Zoltán mesterétől a különleges technikákat, a nagymamánál töltött nyarakból az állatokkal való törődést, fafaragó, festőművész, ruhatervező felmenőitől a művészetekre való érzékenységet, a zene és néptánc tanulmányaiból a múlt értékeit tanulta meg. Minden tudása, tehetsége és élménye összegződik nyolc éve megálmodott „reneszánsz otthonában”, mely rendhagyó alkotóház és
társasági-kulturális központ egy tető alatt.
Építész férjével, Vincze Ferenccel tervezték és kivitelezték a Kerámiapark páros épületeit, benne saját lakhatásukat és a tetőtéri vendégszobákat, a kézműves kellékboltot, alatta a bolthajtásos pincerendszert, ahol a művészbarátok kiállításait és előadásait tartják.
A tornyos-tornácos épületeket – melyekhez hasonlókat ma is szívesen tervez Ágnes – varázslatos kert veszi körül, benne a fedett és szabadtéri műhelyekkel, föld alatti és feletti kemencékkel, télikerttel, madárházzal, szobor- és cserépgyűjteménnyel. Jó itt üldögélni, miközben méretes dán dogok és minap született kismacskák keringenek a látogató körül. És ha épp nincs égetés vagy oktatás, ha Ferenc épp nem támfalat vagy weboldalt épít, a munka akkor sem áll meg.
A háziak készülődnek a soron következő alkalomra: a budatétényi ókori napokra, a visegrádi palotajátékokra és a nagykovácsi középkori kavalkádra, a kapolcsi fazekasok utcájába, a budai Mesterségek Ünnepére vagy a Vörösmarty téri adventi vásárra, ahol rendre megtalálni archaikus felületű és formájú ősi kerámiáikat. Közben érkeznek a
Kerámiapark pincegalériájának új kiállítói is, idén már a sokadikak. Nemezelők, ötvösök, keramikuskollégák, öltözéktervezők, néprajzosok, bábkészítők adják a kilincset és a megmutatkozás lehetőségét egymásnak, a tárlatokat zenészek, mesemondók, dalénekesek kísérik, s itt a vendég garantáltan jó társaságra lel.
Október végén Berta Pista nagy tudású keramikusmester hozza el míves tárgyait a bolthajtásos föld alatti terembe. Ilyen alkalmakkor pezseg az egész ház, összegyűlnek a törzsvendégek és az új érdeklődők.
Ágnes képzőművész vénájú fiai is segítenek a szervezésben, ahogy ezt és sok minden mást is megtanultak a szülői házban. Marci fest, kerámiázik, színészkedik és a Tűzraktér független kulturális központ munkatársaként épp ez idő tájt rendezi saját kiállítását. Dani pár utcányira innen, a régi családi házban nyitotta meg párjával
kézműves játszóházát, a Békarokkát, ahol míg a gyerekek énekszóra ringatóznak, a felnőttek kreatív foglalkozásokon tanulják meg mindazt, ami a tankönyvekből kimaradt.
