Talán a birtok utolsó arisztokrata tulajdonosa, a művészetkedvelő Zichy Margit rendelkezett odafentről, hogy a pusztító államosítás és több évtizedes Csipkerózsika-álom után se szakadjon meg az a folyamatosság, mely az ezerötszázas évek eleje óta jellemzi a Vigántpetend és Kapolcs között félúton elterülő gazdaságot.
Táj és ember kapcsolata
Új gazdáit, a fiatal iparművészekből és építészekből álló baráti társaságot a véletlenek különös egybeesése terelte a romos épületek közé a nyolcvanas évek végén. Az egyetem után új utakat kereső fiatalok itt találták meg az élhető környezetet, a táj és ember újraértelmezett kapcsolatának helyszínét.
Erika nagy nosztalgiával idézi a hőskort: a lelkesedéssel teli „mély vízbe ugrás” időszakát, a magtárépület tetőcseréjét, a párjával közösen tervezett és saját kezűleg épített, hagyományőrző családi házuk szívmelengető történeteit, a baráti együtt gondolkodás gyümölcsét, a Magtár-színpad ácsolását – azaz a Kapolcsi Művészeti Napok születését. Közben a törékeny építésznő a környékbeli falusi porták megmentőjévé vált. Közelében több mint húsz porta újult meg tervei nyomán, de Tapolcától Veszprémig is láthatók míves munkái. Bizalommal fordulhattak hozzá a környék lakói, intézményei és a vidékre vágyó városiak.
Magtárból közösségi tér
Távoli és közeli barátok támogatásával a régi majorságban ma egy olyan közösségi tér formálódik, mely inspirál, a bennünk rejlő alkotóerő felkutatására hív, majd feltöltődve utunkra bocsát. Ilyen élményekről számolnak be a nyaranta visszatérő dráma vagy tömegkommunikáció tagozatos gimnáziumi csoportok, zenészek, építészhallgatók. Tavasztól őszig kreatív fiatalok lepik el a majorság összes házát pincétől a padlásig, a magtár épületét és a kertet, hogy az örömteli együttlét alatt létrehozzanak valami izgalmasat. Egyre bővül azoknak a köre is, akik Erika kineziológia vagy jobb agyféltekés rajztáborára érkeznek, mert fejlődni, elmélyülni vágynak. És a táj végtelenjében felfedezni egy új alternatívát az életre.
