Pálfalvi Dorottya író és Rakovits István gitárművész közös élettere ez a mesebeli birtok a Zala megyei Vindornyalakon, melynek kapuja minden látogató előtt nyitva áll. Aki a természet kincseit, a művészet szépségeit, az egészséges élet hozzávalóit keresi, itt megtalálja, mindezt kedves emberek társaságában.
„Hazaértem!” – gondolta a budai lány, aki tizenkét évvel ezelőtt megérkezett a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó kivételesen gazdag élővilágú tájra, s benne a Zala megyei aprócska faluba. Vindornyalak! Így hívták ezt a középkori várakkal, romantikus erdőkkel, magas hegyekkel körülvett helyet. A spirál alakban elhelyezkedő házak, az emberek és állatok épületeinek organikus egysége, a haranglábak, a zsellérsor, a Hertelendy-birtok szebb napokat látott épületei teljesen elvarázsolták az épp új életterét keresgélő Dorottyát.
Az első ház megvásárlása és a máig tartó folyamatos otthonteremtés közötti évtizedben akadtak kilátástalan és felemelő pillanatok, voltak magányosan és barátokkal töltött hónapok, míg a birtok és újdonsült gazdája végleg egymáshoz csiszolódott…
Évekig tartó bonyolult telekcserék, kacifántos adásvételek és tranzakciók következtek, míg végül a szív alakú másfél holdas kert, benne négy ház és melléképületek kerültek Dorottya tulajdonába, aki nem állt meg a hely puszta birtoklásánál. Zsigeri kreativitással, olthatatlan alkotókedvvel varázsolt a rogyadozó házakból szívmelengető otthont, a reménytelen gaztengerből látványos mintakertet, miközben a saját fantáziavilága körülölelte őt és birtokát. Zsenge kora óta írt színes meséi – mint a házfalakra vetített nyári mozifilm – lassan megelevenedtek a skanzen hangulatú épületekben, a tervei nyomán születő enteriőrökben, a zegzugos ligetben.
Persze a hely szakszerű és aprólékos renoválása korántsem hasonlított a tündérmesékre. Az emberfeletti erőfeszítést, anyagi áldozatot és kitartást igénybe vevő bontások-átépítések során Dorottya egészen az 1920-as évekig visszanyúlt, hogy megpróbálja újjáéleszteni és konzerválni az akkori archaikus zalai építészet arculatát. Sajátos „élő szigetet” – utakkal határolt és fallal körülvett építészeti egységet – hozott létre a falu közepén. A traktoristállóból hálószobát, a disznóólakból nyitott-fedett színeket és hangulatos nyári konyhát alakított, s a kert egy fazsindelyes Szentlélek-toronnyal is gazdagodott.
A félméteres falvastagságú, bazaltkőből épült téglapadlós házakat festett parasztbútorokkal, népművészeti tárgyakkal, kortárs képzőművészeti alkotásokkal rendezte be. Majd aprólékos díszletfestéssel saját tervezésű motívumokat kanyarított köréjük. Így aztán mese – mint a legősibb spirituális műfaj – külsőségeiben és lelkületében egyaránt áthatja ezt az önmagában is magával ragadó, álomszerű birtokot. S mialatt Dorottya a falak mellett saját hétköznapjait is tarkára pingálta, az ég felé törekvő kacskaringós indák, a festett madarak és porcelánnyulak, a jól nevelt macskák és a szeretetből növekvő cukorborsó, az illatozó házi kecskesajt és a falfülkében kucorgó angyalok kitartóan dolgoztak a hely imidzsén. A vonzás törvényével operálva a látható és láthatatlan világ között közvetítettek, online módon. Szívós munkájuk eredményeként az utóbbi években egymásnak adják a kilincset az alkalmi és visszajáró vendégek.
A képzőművészek ihletettségükben egy-egy munkájukat hagyták a falak között, ahová mindig szívesen visszajárnak kiállítani. A nyaranta érkező szállóvendégeknek maradandó élmény az itt töltött vakáció, melyről kisimult lélekkel távoznak. És volt, aki végleg itt ragadt, hisz épp ezt a helyet és mesét kereste szerte a nagyvilágban. Azóta ő is jóban van az angyalokkal, akiknek már hétcédényi zenét szerzett hálából. Gitárjával és fekete köpönyegével végleges főszerepet kapott a történetben, melyet felesége, Dorottya, a „Vindornyalaki Mesék Falvának” szépséges földi angyala gombolyított mesterien.
Ahol az angyalok gitárszóra járják
