Stadionból lakópark

Csütörtök, 2010. március 11. 10:00

Focimeccset utoljára 2006 májusában játszott itt az Arsenal, most 711 lakásos lakópark áll a stadion helyén.

A csapat 93 év után átköltözött a szomszédos Emirates Stadiumba, a Highbury stadion pedig építkezési területté vált. A keleti és a nyugati oldal Art Deco homlokzatát az építtetők igyekeztek eredeti állapotúra újjávarázsolni, felújították a nevezetes Marble Hallt, és törekedtek arra is, hogy karakterisztikájában minél több minden emlékeztessen a csapat egykori otthonára. A stadion néhány részét ugyanakkor teljesen le kellett bontani, az északi és a déli oldalon már az újonnan épült lakások állnak.
Ahol hajdan a focipálya volt, ott most a lakók közösségi kertje zöldell – természetesen az eredeti fű nem maradt meg, azt gyeptéglánként már rég elhordták a lelkes rajongók.



A Highbury Square lakópark egy-, két- és háromszobás apartmanokat kínál, és lakásokhoz olyan szolgáltatások is járnak, mint a 24 órás portazolgálat, a mélygarázs vagy a fitneszközpont használata. A jelenlegi lakók igen jelentős része Arsenal-drukker, és aki szeretne a szomszédjuk lenni, az nézzen körbe az oldalon: még van néhány szabad lakás.
Fotók: Highbury Square

1/15

Stadionból lakópark

Ajánlott cikk címe: Stadionból lakópark
Ajánlott cikk címe: Stadionból lakópark
Legfrissebb cikkek
Lakáskultúra Online a Facebookon
Print ajánló
Lakótér - 295 inspiráló helyiség

Ön hogyan alakítja ki saját stílusát?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Címkefelhő