Betonból a Hold

Hétfő, 2010. március 8. 09:08

Érdekes formák, lenyűgöző terek.

A fiatal szicíliai építész, Antonino Cardillo neve szakmai körökben senkinek nem ismeretlen: munkái az elmúlt években világszerte komoly sikereket arattak. Hitvallása szerint a történelem a legkomolyabb inspiráció, hiszen emlékek nélkül nem építhetünk a jelennek. Úgy tartja, hogy a jó építész az az elem, amely összehozza az embereket, nem pedig szétválasztja.
Az 1+2 szintes Hold-ház az ausztráliai Melbourne külvárosában áll, betonból készült, és a nem egész 800 négyzetméteres telken összesen 580 négyzetméter életteret kínál a benne lakó családnak.
A falakon és a homlokzaton semmiféle díszítés nincs; a téglalap alakú nagyobb rész elzárja a belátást a külvilág felől, a kert felől nézve pedig az egyszerű formát szinte teljesen háttérbe szorítja az ívesen emelkedő rész – a ház egyszerre hasonlít a hagyományos lakóépületekhez, miközben jelentősen különbözik azoktól. Az ívek és a szögek keveredése belül is megmarad: az egyenes és a görbülő falak és mennyezetek találkozásából belül meglepő terek jöttek létre, de a hatalmas, barlangszerű helyiségekben szinte azt is lehetetlen megállapítani, hol ér véget a hagyományos, és hol kezdődik a különleges....

Fotók: Antonino Cardillo Architect

1/7

Betonból a Hold

Ajánlott cikk címe: Betonból a Hold
Ajánlott cikk címe: Betonból a Hold
Hozzászólások
Szabó Csaba
2010. március 9. 11:13

Ez egy nagyon barátságtalan, ronda ház. Szép példája annak, hogyan lehet egy család életét sivárrá, tenni, amely házban nincsenek emberi melegséget árasztó építészeti elemek. Itt az emberek lelke is sivárrá válik.

Legfrissebb cikkek
Lakáskultúra Online a Facebookon
Print ajánló
Lakótér - 295 inspiráló helyiség

Ön hogyan alakítja ki saját stílusát?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Címkefelhő