2,9 millió dollárt kérnek a 8 szobás, 3 fürdőszobás, 2 kandallóval felszerelt házért; a garázsban négy autónak van hely, a kertben pedig egy kisebb medence is található, a legfőbb extrát talán az alagsori, angol stílusú pub jelenti.
A filmben ebben a házban élt Don Corleone; a jelenlegi tulajdonos, Mr. Norton mindössze 18 éves volt a forgatás idején, mikor Marlon Brando, Al Pacino és Robert Duvall is itt töltötték napjaikat.
Hogy a forgatáshoz a stáb miért éppen ezt a házat választotta 1972-ben, annak egészen prózai okat volt: a Carlo Rizzi szerepét alakító Gianni Russo a környéken nőtt fel, és nem is nagyon kellett győzködnie a producert, hogy ez a ház lesz a tökéletes helyszín. Az akkori tulaj, Mr. Norton idén elhunyt édesapja először a mozisok orrára csapta az ajtót, mikor azok megjelentek a küszöbön az ajánlattal, csak felesége unszolására egyezett bele a forgatásba. A család mindössze egy új tetőt kért cserébe.
A ház már több mint egy hónapja eladó, és fotózáskor a szokásoktól eltérően nem is fordítottak nagy figyelmet az esztétikumra, mégsem kizárt, hogy az ingatlan hamarosan elkel. A színész Gianni Russo erősen gondolkodik rajta, hogy megvegye, hiszen sok minden köti a helyhez: nem elég, hogy a valós életben errefelé töltötte az egész gyerekkorát, szerepe szerint ebben a házban zajlott esküvője Don Corleone lányával.
Ügynökség:


















