Lakáskultúra – Alakítsa át az életét!
Hétfő, 2010. március 1. 07:00
2010/I. szakasz hivatalos pályázati szabályzat
1. A Pályázat szervezője
Az „Alakítsa át az életét” elnevezésű pályázat (a továbbiakban: "Pályázat") szervezője az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. (székhely: 1122 Budapest, Városmajor u. 11., mint a Pályázatban résztvevő Lakáskultúra magazin kiadója, a továbbiakban: "Szervező").
2. A Pályázaton résztvevő személyek
A Pályázaton részt vehet minden Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező természetes személy, kivéve a Szervező, az Pályázat szervezésében közreműködő ügynökségek, ezek tulajdonosai, vezető tisztségviselői, alkalmazottai, azok közeli hozzátartozói (Ptk. 685.§ (b) bekezdése).
3. A Pályázat időtartama
A Pályázat 2010. március 1-jén kezdődik és 2010. május 20-ig tart.
4. A Pályázat menete
4.1. Leírás
A Szervező 2010. február 23-tól megjelenteti a Pályázat hirdetését, az általa kiadott, Pályázatban résztvevő újságokban (Kiskegyed, Tvr-Hét, Színes Kéthetes, Lakáskultúra, Fanny, Gyöngy, Hölgyvilág, Kiskegyed Otthona)., valamint az AS network online oldalain. A Pályázat keretében a pályázók a fürdőszobájuk felújítására pályázhatnak összesen bruttó 2 millió Ft értékben.
• Feltöltés/pályázat
A Pályázaton résztvevők www.lakaskultura.hu weboldalon való regisztrációt követően 3 db képet tölthetnek fel a honlapra, 2010. március 28-ig , a felújítandó fürdőszobáról.
A Szervező minden esetben előzetesen ellenőrzi a feltöltött képeket és a jogsértő feltöltéseket törli, a feltöltést követően a Szervező a lehető legrövidebb időn belül elvégzi az ellenőrzést, azonban a feltöltés és a honlapra kerülés között időeltérés lehetséges.
• Két legjobb pályázat kiválasztása
A beküldött képek alapján a Lakáskultúra szakmai zsűrije két Pályázót választ ki, akiknek a fürdőszobájuk felújítására egy-egy tervet készítenek.
• Szavazás
A szavazás időtartama: 2010. április 29- 2010. május 20. 24.00 óráig
Szavazás menete: A szavazás feltétele a www.lakaskultura.hu weboldalon történő regisztráció.
A szavazó e-mail címe naponta csak egy szavazat leadására jogosít.
A szavazók kizárólag az előzetesen kiválasztott két legjobb pályázatra szavazhatnak és a több szavazatot kapott pályázó nyeri meg a fődíjat.
A szavazás során felmerülő bárminemű csalás gyanúja esetén a Szervező jogosult kizárni a Pályázatból a szavazót és az általa leadott szavazatokat semmisnek tekinti.
4.2. A Pályázat fődíja
A szabályos pályázatot beküldők között a Pályázat végén, a szavazás eredménye alapján, 1 db - a győztes pályázat szerinti fürdőszobája felújítására fordítható - 2 millió Ft értékű készpénzutalványt kap, amely a szavazók által megszavazott győztes részére a Szervező székhelyén vagy a Pályázat támogatói által megjelölt helyen kerül átadásra. A győztest a Szervező értesíti és nevét, valamint a felújítás menetét az érintett lapokban közli. A győztes köteles a teljes összeget a felújításra fordítani és azt számlákkal igazolni a Szervező felé. A győztes köteles a Pályázat fődíjából legalább 1 millió forintot a Pályázat főtámogatója, a Ravak bemutatótermének kínálatából kiválasztott termékekre elkölteni, és ezt a szervező felé számlákkal igazolni.
4.3. A Pályázat lezárása
A Pályázati fődíj átadását követően a Lakáskultúra belsőépítészének tanácsai mellett a Szervező nyomon követi a felújítás menetét, majd a kész lakrészt vagy lakást publikálja. A győztest semmilyen további a Pályázati fődíj összegén felüli pénzügyi juttatás nem illeti meg, sem a publikációért, sem egyéb megjelenésekért. A győztes pályázó köteles a pályázaton nyert, teljes összeget a helység felújításra fordítani és az erről kialított számlákat köteles az Axel Springer –Budapest Kiadói Kft-nek bemutatni.
5. Személyi jövedelemadó
A Szervező vállalja a pályázati díjhoz tartozó adóterhek megfizetését.
6. Vegyes rendelkezések
6.1. A Pályázaton való regisztrációval és a fotók feltöltésével a Pályázó egyben hozzájárul, hogy a Szervező fotóit a fent megadott honlapokon, valamint az érintett lapokban közzétegye. A Pályázó egyben elfogadja, hogy a jogsértő fotókat a Szervező törölheti, valamint tudomásul veszi, hogy fotóiért semmilyen díjazás nem illeti meg, azokat önként és ingyenesen a Pályázaton való részvétel feltételeinek teljesítéséért bocsátotta a Szervező rendelkezésére.
6.2. A győztes Pályázó nevét, lakóhelyét (helység és irányítószám) és a beküldött fotókat a Szervező a zsűri döntését követően az érintett lapokban és honlapokon közli.
A Pályázók a jelen Pályázaton való részvételükkel hozzájárulnak, hogy Szervező és Ravak Hungary Kft. díjmentesen felhasználja a résztvevők személyi adatait és személyes jellegű információit (név, nem, születési idő, lakcím, telefonszám, e-mail cím) az érdekeltségébe tartozó kiadványok és cégek reklámtevékenysége és a jelen Pályázat lebonyolítása és dokumentálása céljára.
A Szervező tájékoztatja a résztvevőket, hogy a Pályázaton való részvétel feltétele a www.lakaskultura.hu weboldalon való regisztráció. A regisztráció során megadott adatait az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. kezeli. A regisztráció önkéntes, ezért az adatok megadása előtt, kérjük mérlegelje a jelen pontban foglaltakat! A regisztrációval a résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy az abban megadott adatait üzletszerzési célból a résztvevő visszavonó nyilatkozatáig a Szervező kezelje.
6.2.1. a Szervező fenntartja a jogot, hogy a Pályázati díjat nyilvános program keretében adja át, továbbá publikálja vagy ismertesse a győztes Pályázó nevét és fotóját a tömegtájékoztatási médiumokban és egyéb promóciós és reklám célokat szolgáló audio, fotó és video anyagokban.
A résztvevő győztessége esetére kötelezi magát, hogy neve és fotója közléséhez való írásbeli hozzájárulását legkésőbb a Pályázati díj átvételével egy időben megadja a Szervező részére.
6.2.2 amennyiben a győztes fiatalkorú, a pályázati díj átvételére törvényes képviselője jogosult.
A Szervező tájékoztatja a résztvevőket, hogy a rendszerében tárolt adatokat bizalmasan, a Résztvevő által megadott keretek között kezeli és azokat az adatkezelési felhatalmazással nem rendelkezők számára, a Résztvevő hozzájárulása nélkül nem adja ki.
6.3. A résztvevő által tett nyilatkozatok:
A fenti tájékoztatás megismerése után az alábbi nyilatkozatot teszem:
Hozzájárulok, hogy a Szervező adataimat üzletszerzési célból kezelje, ennek keretében üzleti ajánlatot juttasson el postai, illetve elektronikus (SMS vagy MMS) vagy telekommunikációs eszköz útján.
Hozzájárulok, hogy a Szervező elektronikus hirdetést, reklámlevelet küldjön a regisztrációnál megadott e-mail címemre.
A Pályázati szabályzatot tudomásul vettem, az abban foglaltakat megtartom.
A Pályázati szabályban nem szabályozott minden egyéb kérdésre a 1959. évi IV.törvény a Ptk vonatkozó szabályai irányadók. A Pályázati szabály módosításának jogát a Szervező fenntartja.

Hozzászólások
Szeretném látni az összes hozzászólást (0)
Utolsó 0 hozzászólás
Legfrissebb cikkek