Az "Alakítsa át az életét" elnevezésű pályázat (a továbbiakban: "Pályázat") szervezője az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. (székhely: 1122 Budapest, Városmajor u. 11., mint a Pályázatban résztvevő Lakáskultúra magazin kiadója, a továbbiakban: "Szervező").
2. A Pályázaton résztvevő személyek
A Pályázaton részt vehet minden Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező természetes személy, kivéve a Szervező, az Pályázat szervezésében közreműködő ügynökségek, ezek tulajdonosai, vezető tisztségviselői, alkalmazottai, azok közeli hozzátartozói (Ptk. 685.§ (b) bekezdése).
3. A Pályázat időtartama
A Pályázat 2010. május 27.-től 2010. szeptember 30-ig tart.
4. A Pályázat menete
4.1. Leírás
A Szervező 2010. május 27-től megjelenteti a Pályázat hirdetését, az általa kiadott, Pályázatban résztvevő újságokban (Kiskegyed, Tvr-Hét, Színes Kéthetes, Lakáskultúra, Fanny, Gyöngy, Hölgyvilág, Kiskegyed Otthona)., valamint az AS network online oldalain. A Pályázat keretében a pályázók fűtési rendszerük korszerűsítésére pályázhatnak összesen bruttó 1 millió forintos összeghatárig, amelyet a pályázat támogatója a Bosch Termotechnika (Robert Bosch Kft.) szakemberei és ajánlott partnerei kiviteleznek. A Szervező további bruttó 150 000 Ft-tal járul hozzá a kivitelezéshez (a hozzájárulás készpénzutalvány formájában kerül átadásra), a győztes pályázót terhelő eljárási díjak finanszírozására.
? Feltöltés/pályázat
A Pályázaton résztvevők www.lakaskultura.hu weboldalon való regisztrációt követően 1 db képet tölthetnek fel a honlapra, 2010. június 28-án 24:00 óráig, a jelenlegi fűtési megoldásukról, valamint egy rövid, szöveges indoklást hogy miért pályáznak, miért fontos számukra az energiatakarékosság. A Pályázóknak a leírásban, az alábbi adatokat is meg kell adniuk:
o Hány m2-t fűt jelenleg?
o Kombi, vagy fűtő készüléket használ?
o Lakás, vagy ház fűtési rendszerének korszerűsítésre pályázik?
A Pályázaton való részvétel feltétele, hogy a Pályázó gázfogyasztását két évre visszamenőleg, számlákkal tudja igazolni. Ennek ellenőrzése a döntőbe jutó Pályázóknál történik meg. Amennyiben a döntőbe jutó pályázó a fenti kritériumnak nem felel meg, helyette új Pályázót delegál a zsűri a döntőbe.
A Szervező minden esetben előzetesen ellenőrzi a feltöltött képeket és indoklásokat és a jogsértő feltöltéseket törli, a feltöltést követően a Szervező a lehető legrövidebb időn belül elvégzi az ellenőrzést, azonban a feltöltés és a honlapra kerülés között időeltérés lehetséges.
? Két legjobb pályázat kiválasztása
A beküldött képek alapján a Lakáskultúra munkatársaiból és a Bosch Termotechnika szakembereiből álló szakmai zsűri két Pályázót választ ki, akiknek fűtési rendszerük korszerűsítésére a Bosch Termotechnika szakemberei egy-egy tervet készítenek.
? Szavazás
A szavazás időtartama: 2010. augusztus 26.- 2010. szeptember 30. 24.00 óráig
Szavazás menete: A szavazás feltétele a www.lakaskultura.hu weboldalon történő regisztráció.
A szavazó e-mail címe naponta csak egy szavazat leadására jogosít.
A szavazók kizárólag az előzetesen kiválasztott két legjobb pályázatra szavazhatnak és a több szavazatot kapott pályázó nyeri meg a fődíjat.
A szavazás során felmerülő bárminemű csalás gyanúja esetén a Szervező jogosult kizárni a Pályázatból a szavazót és az általa leadott szavazatokat semmisnek tekinti. Az érvényes szavazatot leadók között 10 db ? éves Lakáskultúra előfizetés kerül kisorsolásra.
4.2. A Pályázat fődíja
A két döntős Pályázó közül az, aki több szavazatot kapott, a Pályázat végén, jogosult a Pályázat fődíjára, amely bruttó 1 millió Ft értékű fűtési rendszer korszerűsítés a Bosch Termotechnika és ajánlott partnereinek kivitelezésében, valamint a Lakáskultúra által felajánlott 150 000 Ft, hozzájárulás, a győztes Pályázót terhelő eljárási díjak finanszírozására. A hozzájárulás készpénzutalvány formájában kerül átadásra. A győztest a Szervező értesíti és nevét, valamint a felújítás menetét az érintett lapokban közli. A győztes köteles a hozzájárulás teljes összegét az eljárási díjak finanszírozására fordítani és azt számlákkal igazolni a Szervező felé. A nyeremény át nem ruházható és készpénzre nem váltható.
4.3. A Pályázat lezárása
A Pályázati eredmény kihirdetését követően, a Szervező nyomon követi a korszeűsítés menetét, majd a kivitelezés utáni állapot is publikálja. A győztest semmilyen további a Pályázati fődíjon felüli pénzbeli juttatás nem illeti meg, sem a publikációért, sem egyéb megjelenésekért.
5. Személyi jövedelemadó
A Szervező vállalja a pályázati díjhoz tartozó adóterhek megfizetését.
6. Vegyes rendelkezések
6.1. A Pályázaton való regisztrációval és a fotó, valamint leírás feltöltésével a Pályázó egyben hozzájárul, hogy a Szervező fotóit a fent megadott honlapokon, valamint az érintett lapokban közzétegye. A Pályázó egyben elfogadja, hogy a jogsértő fotókat és leírásokat a Szervező törölheti, valamint tudomásul veszi, hogy fotójáért, leírásáért semmilyen díjazás nem illeti meg, azokat önként és ingyenesen a Pályázaton való részvétel feltételeinek teljesítéséért bocsátotta a Szervező rendelkezésére.
6.2.A győztes Pályázó nevét, lakóhelyét (helység és irányítószám) és a beküldött fotóját, leírását a Szervező a zsűri döntését követően az érintett lapokban és honlapokon közli.
A Pályázók a jelen Pályázaton való részvételükkel hozzájárulnak, hogy Szervező és Bosch Termotechnika (Robert Bosch Kft.) díjmentesen felhasználja a résztvevők személyi adatait és személyes jellegű információit (név, nem, születési idő, lakcím, telefonszám, e-mail cím) az érdekeltségébe tartozó kiadványok és cégek reklámtevékenysége és a jelen Pályázat lebonyolítása és dokumentálása céljára.
A Szervező tájékoztatja a résztvevőket, hogy a Pályázaton való részvétel feltétele a www.lakaskultura.hu weboldalon való regisztráció. A regisztráció során megadott adatait az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. kezeli. A regisztráció önkéntes, ezért az adatok megadása előtt, kérjük, mérlegelje a jelen pontban foglaltakat! A regisztrációval a résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy az abban megadott adatait üzletszerzési célból a résztvevő visszavonó nyilatkozatáig a Szervező kezelje.
6.2.1. a Szervező fenntartja a jogot, hogy a Pályázati díjat nyilvános program keretében adja át, továbbá publikálja vagy ismertesse a győztes Pályázó nevét és fotóját a tömegtájékoztatási médiumokban és egyéb promóciós és reklám célokat szolgáló audio, fotó és video anyagokban.
A résztvevő győztessége esetére kötelezi magát, hogy neve és fotója közléséhez való írásbeli hozzájárulását legkésőbb a Pályázati díj átvételével egy időben megadja a Szervező részére.
6.2.2 amennyiben a győztes fiatalkorú, a pályázati díj átvételére törvényes képviselője jogosult.
A Szervező tájékoztatja a résztvevőket, hogy a rendszerében tárolt adatokat bizalmasan, a Résztvevő által megadott keretek között kezeli és azokat az adatkezelési felhatalmazással nem rendelkezők számára, a Résztvevő hozzájárulása nélkül nem adja ki.
6.3. A résztvevő által tett nyilatkozatok:
A fenti tájékoztatás megismerése után az alábbi nyilatkozatot teszem:
Hozzájárulok, hogy a Szervező adataimat üzletszerzési célból kezelje, ennek keretében üzleti ajánlatot juttasson el postai, illetve elektronikus (SMS vagy MMS) vagy telekommunikációs eszköz útján.
Hozzájárulok, hogy a Szervező elektronikus hirdetést, reklámlevelet küldjön a regisztrációnál megadott e-mail címemre.
A Pályázati szabályzatot tudomásul vettem, az abban foglaltakat megtartom.
A Pályázati szabályban nem szabályozott minden egyéb kérdésre a 1959. évi IV.törvény a Ptk vonatkozó szabályai irányadók. A Pályázati szabály módosításának jogát a Szervező fenntartja.











