??Az adóhatóság által lefoglalt ingatlanokra tehát az APEH weboldalán keresztül tudunk online licitálni. Ezen a honlapon szabadon megtekinthetjük az árverésre meghirdetett ingatlanokat és tájékoztatást kaphatunk az adott ingatlanok legfontosabb tulajdonságairól (pl. címe, helyrajzi száma, fekvése, bejegyzett terhek köre, lakott vagy beköltözhető állapotú-e), jellemző sajátosságaikról, becsértékükről, minimum árukról, illetve az árverezések kezdő és záró időpontjáról, valamint az árveréssel kapcsolatos egyéb tudnivalókról. Jó tudni, hogy az egyes ingatlanokhoz kapcsolódóan fényképeket is találunk a honlapon, nincs persze akadálya annak sem, hogy a kiszemelt ingatlant személyesen is megtekintsük az árverezés előtt.
??Amíg nézelődni bárkinek szabad, licitálni már csak bizonyos feltételekkel van lehetőségünk. Árverési vevő ugyanis csak az lehet, aki Ügyfélkapus regisztrációval rendelkezik (azaz regisztrálta magát az Okmányirodánál) és az árverés szabályait elfogadta. Maga az adós a saját ingatlanára természetesen nem licitálhat, és nem árt tudnunk azt sem, hogy magával az adóssal, de még a többi ajánlattevővel sem kerülhetünk kapcsolatba az árverés időtartama alatt.
??Az ingatlanárverésen való részvétel további feltétele, hogy a kiszemelt ingatlan becsértékének 10 százalékát mint előleget legkésőbb az árverés megkezdéséig befizessük az adóhatóság számlájára. Ezt követően válik elérhetővé az adott ingatlanra vonatkozóan a licitálási felület, amelyen az árverés hirdetményben megjelölt kezdő időpontjától számított 3 napon belül (a harmadik nap este 9 óráig) tudjuk megadni vételi ajánlatainkat. Az utolsó másodpercekre spekuláló licitálók kivédése érdekében, ha az árverés lezárásának időpontja előtti két percben érvényes licit érkezne, akkor az árverés időtartama automatikusan öt perccel meghosszabbodik.
??Vételi ajánlatunkat a licitálási felületen tudjuk rögzíteni, amely lehet egy konkrét összeg, de lehetőség van az úgynevezett automatikus ajánlattételre is. Utóbbi esetben előre megadjuk az általunk még elfogadható legmagasabb vételárat
és a rendszer eddig az értékig a lehető legkisebb lépcsőket alkalmazva automatikusan növeli licitjeinket, ráígérve folyamatosan az éppen aktuális legmagasabb vételi ajánlatokra. Fontos hangsúlyozni, hogy a megtett ajánlatunkat utóbb már nem tudjuk érvényesen visszavonni.
??Az árverést értelemszerűen az nyeri, aki a legmagasabb összegű érvényes vételi ajánlatot tette. Itt szükséges ugyanakkor megemlíteni, hogy az ajánlatunk csak akkor minősülhet érvényesnek, ha annak összege lakóingatlan esetében eléri a becsérték legalább 75 százalékát, illetve egyéb nem lakáscélú ingatlan esetében annak 65 százalékát.
??A nyertes licitálót az adóhatóság e-mail útján értesíti, illetve postai úton is felszólítja a vételár 8 napon belül történő megfizetésére. Ha ez a szűk határidő problémát jelentene, úgy 60 napos kamattal terhelt fizetési halasztást kérhetünk az APEH-től, illetve nem szabad elfelejteni, hogy a már korábban befizetett 10 százalékos előlegünket is be tudjuk számítani
a vételárba, amit a többi licitáló természetesen ezzel egyidejűleg visszakap.
??Érdemes végezetül megemlíteni, hogy ha a vételárat mégsem fizetnénk meg határidőben, úgy a már befizetett előlegünket és vele együtt a lakás megvásárlásának a jogát is elveszítjük. Ilyenkor az APEH új árverést tűz ki az ingatlanra, és ha ezen a megismételt árverésen olcsóbban adnák el a lakást, akkor a különbözetet is nekünk, mint visszalépő nyertesnek kell az APEH részére megfizetnünk.











