Mediterrán lelkület

– Ami­kor el­ha­tá­roz­tam, hogy csa­lá­di ház­ba köl­tö­zünk, eszem ágá­ban sem volt épít­kez­ni! Olyan ré­gi vagy új ­épí­té­sű há­zat ke­res­tem Bu­da ha­tá­rá­ban, kö­ze­lé­ben, ame­lyet át­ala­kí­tás­sal, föl­újí­tás­sal lak­ha­tó­vá, sze­ret­he­tő­vé le­het ten­ni – me­sé­li Nikosz. - Ta­lál­tam is egy sem­mit­mon­dó épü­le­tet, ame­lyet a gyö­nyö­rű fek­vésű te­lek ér­té­kelt fel szá­mom­ra. Csak­hogy, mint ki­de­rült, a meg­lé­vő ház rend­be­té­te­le töb­be ke­rült vol­na, mint egy új, te­hát ma­radt a dó­zer-meg­ol­dás, és fel­épí­te­ni egy sa­ját el­kép­ze­lés sze­rint va­lót. Kajdócsi Je­nő épí­tész ké­szí­tet­te el az alap­ter­vet, amely kor­rekt, vis­­sza­fo­gott me­di­ter­rán ház­ról szólt. Ám én mar­kán­sabb­ra vágy­tam, ezért Mo­nos­to­ri Vladimir bel­ső­épí­tész ba­rá­to­mat, a me­di­ter­rán stí­lus ava­tott szak­ér­tő­jét bíz­tam meg a „ci­zel­lá­lás­sal”.
– Mi­lyen inst­ruk­ci­ók­kal lát­ta el a meg­ren­de­lő? – tu­da­ko­lom a bel­ső­épí­tész­től.
– Gya­kor­la­ti­lag fo­lya­ma­tos kö­zös mun­ka ered­mé­nye­ként szü­le­tett meg a ház, il­let­ve a bel­ső te­rek ki­ala­kí­tá­sa, be­ren­de­zé­se – mond­ja Vladimir. – Nikosz sze­mét, lel­két az épü­let min­den négy­zet­mé­te­re tük­rö­zi. A leg­fon­to­sabb inst­ruk­ció, de mond­hat­nám, hogy jel­szó volt: le­gyen min­den me­di­ter­rán, ke­vés tos­ca­nai, né­mi provence-i és gö­rö­gös ízek­kel, de ele­gáns mér­ték­le­tes­ség­gel.


– Ho­gyan szü­le­tett meg a há­rom szint be­osz­tá­sa?
– Az al­só szint ere­de­ti­leg csak a ga­rázst, a rak­tárt és a gé­pé­sze­ti ele­me­ket fog­lal­ta vol­na ma­gá­ban, én ezt hely­po­csé­ko­lás­nak ítél­tem, ezért re­la­xá­ci­ós he­lyi­ség ki­ala­kí­tá­sát in­dít­vá­nyoz­tam, amely­ben a tü­zet, az egyik ős­ele­met a sza­u­na, a má­si­kat, a vi­zet a hidromasszázskád kép­vi­se­li. Ezek után még ma­radt hely a „kín­zó­pad­nak” és a szo­ba­bi­cik­li­nek is. A má­so­dik szint – kö­vet­ve a te­lek lej­té­sét – a föld­szint, ahol Nikosz és a pár­ja tel­jes kö­rű élet­te­rét ren­dez­tük be, be­le­ért­ve a nappali-konyha-étkezőt és a könyv­tár­szo­bát is. Ezek fö­lött – Nikosz szándéka szerint – a két, las­san fel­cse­peredő lány­nak lett vol­na a re­zi­den­ci­á­ja, két tá­gas szo­bá­val és egy kö­zös für­dő­vel. Ám a lá­nyok időköz­ben ki­röp­pen­tek, így az egyik szo­bát dol­go­zó­nak, a má­si­kat ven­dég­szo­bá­nak ne­vez­tük ki.
– Ho­gyan fo­gal­maz­ná meg a me­di­ter­rán stí­lus és at­mosz­fé­ra lé­nye­gét?
– Ab­szo­lút em­ber- és ter­mé­szet­köz­pon­tú, több száz éves ha­gyo­má­nyok­ra épül, na­gyon él­he­tő, át­hat­ja az idő­be­li­ség va­rá­zsa, hi­he­tet­len pa­ti­ná­ja van. Mind­ezt mai épü­le­tek­ben, en­te­ri­ő­rök­ben meg­te­rem­te­ni, vis­­sza­ad­ni elég in­go­vá­nyos te­rep, mert könnyen a giccs ös­vé­nyé­re té­ved­het az em­ber. Itt is ér­vé­nyes a csak tisz­ta for­rás­ból meg­ál­la­pí­tás. Ezért az­tán mi sem bíz­tunk sem­mit a fan­tá­zi­ánk­ra, ha­nem au­ten­ti­kus köny­vek­re és sa­ját sze­mé­lyes, hely­szí­ni ta­pasz­ta­la­ta­ink­ra ala­poz­va ala­kí­tot­tuk az épü­le­tet be­lül – és egy ke­ve­set kí­vül is.


Egyik büsz­ke­sé­gem a pad­ló- és fal­bur­ko­lat­ok csem­pé­i­nek jel­leg­ze­tes me­di­ter­rán min­ta- és szín­vi­lá­ga, ame­lyet sok-sok, ál­ta­lam ké­szí­tett va­ri­á­ci­ó­ból vá­lasz­tot­tunk ki. A hi­bát­lan ki­vi­te­le­zés Bá­lint Ist­ván kő­mű­ves­mes­ter ke­ze mun­ká­ját di­csé­ri, aki a leg­bo­nyo­lul­tabb min­tá­kat is tö­ké­le­te­sen meg­va­ló­sí­tot­ta. A má­sik ked­venc a nap­pa­li-ét­ke­ző és a könyv­tár­szo­ba spe­ci­á­lis fa­men­­nye­ze­te, ame­lyet Nikosz vá­lasz­tott az egyik au­ten­ti­kus könyv­ből, az el­mé­le­ti meg­va­ló­sí­tá­sá­val én bir­kóz­tam meg. Ne­ve­ze­te­sen, a fe­nyő­ge­ren­dák­ra fek­te­tett, szé­le­zet­len tölgy­pal­lók hul­lá­mos, eset­le­ges vo­na­lú ré­se­it csem­pe­ra­gasz­tó és va­ko­lat ke­ve­ré­ké­vel fu­gáz­tuk. Ily mó­don gyö­nyö­rű­sé­ges ál­mennye­zet ke­let­ke­zett, amely meg­ad­ja a föld­szin­ti kö­zös he­lyi­sé­gek alap­han­gu­la­tát.
– Gon­do­lom, a kü­lön­le­ges, me­di­ter­rán ízű kor­pu­szos bú­to­rok is sa­ját ter­ve­zé­sű­ek és egye­di ki­vi­te­le­zés­sel ké­szül­tek.
– A kony­ha­bú­tor ki­vé­te­lé­vel a leg­na­gyobb ré­szük igen. Nikosszal kö­zös ked­ven­cünk a há­ló­szo­ba­be­li törtfehér ko­mód és a fal­ba épí­tett pol­cos szek­rény mel­lett a für­dő­szo­ba és a nap­pa­li bú­to­ra, a könyv­tár­szo­ba polc­rend­sze­re, va­la­mint az író­asz­tal. Az utób­bi­a­kat azo­nos, a pa­ti­ná­zott dió vi­lá­go­sabb ár­nya­la­ta ro­ko­nít­ja.