- Milyen instrukciókkal látta el a megrendelő? - tudakolom a belsőépítésztől.
- Gyakorlatilag folyamatos közös munka eredményeként született meg a ház, illetve a belső terek kialakítása, berendezése - mondja Vladimir. - Nikosz szemét, lelkét az épület minden négyzetmétere tükrözi. A legfontosabb instrukció, de mondhatnám, hogy jelszó volt: legyen minden mediterrán, kevés toscanai, némi provence-i és görögös ízekkel, de elegáns mértékletességgel.
- Hogyan született meg a három szint beosztása?
- Az alsó szint eredetileg csak a garázst, a raktárt és a gépészeti elemeket foglalta volna magában, én ezt helypocsékolásnak ítéltem, ezért relaxációs helyiség kialakítását indítványoztam, amelyben a tüzet, az egyik őselemet a szauna, a másikat, a vizet a hidromasszázskád képviseli. Ezek után még maradt hely a "kínzópadnak" és a szobabiciklinek is. A második szint - követve a telek lejtését - a földszint, ahol Nikosz és a párja teljes körű életterét rendeztük be, beleértve a nappali-konyha-étkezőt és a könyvtárszobát is. Ezek fölött - Nikosz szándéka szerint - a két, lassan felcseperedő lánynak lett volna a rezidenciája, két tágas szobával és egy közös fürdővel. Ám a lányok időközben kiröppentek, így az egyik szobát dolgozónak, a másikat vendégszobának neveztük ki.
- Hogyan fogalmazná meg a mediterrán stílus és atmoszféra lényegét?
- Abszolút ember- és természetközpontú, több száz éves hagyományokra épül, nagyon élhető, áthatja az időbeliség varázsa, hihetetlen patinája van. Mindezt mai épületekben, enteriőrökben megteremteni, visszaadni elég ingoványos terep, mert könnyen a giccs ösvényére tévedhet az ember. Itt is érvényes a csak tiszta forrásból megállapítás. Ezért aztán mi sem bíztunk semmit a fantáziánkra, hanem autentikus könyvekre és saját személyes, helyszíni tapasztalatainkra alapozva alakítottuk az épületet belül - és egy keveset kívül is.
Egyik büszkeségem a padló- és falburkolatok csempéinek jellegzetes mediterrán minta- és színvilága, amelyet sok-sok, általam készített variációból választottunk ki. A hibátlan kivitelezés Bálint István kőművesmester keze munkáját dicséri, aki a legbonyolultabb mintákat is tökéletesen megvalósította. A másik kedvenc a nappali-étkező és a könyvtárszoba speciális famennyezete, amelyet Nikosz választott az egyik autentikus könyvből, az elméleti megvalósításával én birkóztam meg. Nevezetesen, a fenyőgerendákra fektetett, szélezetlen tölgypallók hullámos, esetleges vonalú réseit csemperagasztó és vakolat keverékével fugáztuk. Ily módon gyönyörűséges álmennyezet keletkezett, amely megadja a földszinti közös helyiségek alaphangulatát.
- Gondolom, a különleges, mediterrán ízű korpuszos bútorok is saját tervezésűek és egyedi kivitelezéssel készültek.
- A konyhabútor kivételével a legnagyobb részük igen. Nikosszal közös kedvencünk a hálószobabeli törtfehér komód és a falba épített polcos szekrény mellett a fürdőszoba és a nappali bútora, a könyvtárszoba polcrendszere, valamint az íróasztal. Az utóbbiakat azonos, a patinázott dió világosabb árnyalata rokonítja.











